Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Május 14.

 

Lekció: Apostolok cselekedetei 9:19/b-30

Textus: Apostolok cselekedetei 9:22; 24; 27

 

I. Bebizonyította nekik, hogy Jézus a Krisztus.

Ha nem tudnánk Pálról, hogy akkor tért meg, azt hihetnénk, ezer éve hívő volt.

Automatikusan a tanítványok közé megy. Ilyen egy régi hívő. Nem idegenkedik, nem fél, nem nézi le a másikat, örül, hogy a hívők között lehet.

Az alkalmat megragadja a tanításra. Nem vizsgálgatja állandóan, alkalmatlan-e, nem keres ürügyet a szolgálat elhalasztására, nem vár felkérésre, kérlelésre.

Olyan érveket mond, amelyekkel egyértelművé teszi a Krisztus ügy igazát. Ő „csak" egy elhívást kapott, farizeusi múlttal. A megtérése után az addigi tudása mégis más megvilágítást kapott. Ugyanabból a tudásból most már minden Jézusra mutatott.

A hite is nagy. Akkora lelkesedéssel tanít.

A tudása is nagy. Olyan bölcsen bizonyít.

Isten képes ezt megtenni az emberrel. Így nekünk sem kell félnünk a szolgálattól. Isten képessé tesz minket minden Tőle való szolgálatra.

 

II. Még a kapukat is éjjel - nappal őrizték.

Néhány nap után már ellenségnek tartják Pált a nem Krisztus követő zsidók.

Mindegy ki küldte. Mindegy milyen a képzettsége, hogy felkészültebb, mint bárki ott. Mindegy, hogy tanúi lehettek többen a megtérésének.

Immár ellenséggé vált.

Egy sci-fi novellában egy bolygón gépekkel kezelték a WC-ket. Külön személyzeti ember nyomogatta a teljesen steril gombokat, akivel az ott lakók nem voltak hajlandók kapcsolatot tartani. A kezelő fellázadt és a távoli központi bolygóról küldtek közvetítőt. Ez úgy győzte meg a kezelőt, hogy hajlandó volt nyomogatni a gombokat. A kezelő visszaállt a szolgálatba, viszont a közvetítőt, már csak automata géppel vitték ki az űrhajójához, a novella szerint, mert már vele sem voltak hajlandók találkozni. Most már ő is a megvetettek közé tartozott.

Pál a szövetségesből üldözött lett.

Nem csak elfogni akarják, de megölni. Jól felkészülve, jól kigondolva, alaposan. Még a kapukat is éjjel - nappal őrzik.

De akit az Úr véd, azt nem lehet bántani. Kiderülnek a gonosz tervek és ki lehet aztán - akár kalandosan is - védeni azokat.

De ha befejeződne a szolgálat és esetleg már nem lenne védelem, akkor is tudjuk, hogy Isten üdvözíti az Övéit.

 

III. Maga mellé vette Barnabás

Borzasztó lehetett, hogy mindenki félt Páltól a jeruzsálemi keresztyének között.

Az addigi barátai halálra keresték.

Az új szövetségesei, a Krisztus követő testvérek pedig féltek tőle, nem fogadták be.

Az Úr ilyenkor is az Övéivel van és bár rosszul esik és talán aggódunk is, de kétségbe nem szabad esni, akkor sem, ha úgy érezzük egyedül maradtunk hitünkben.

Barnabás viszont maga mellé vette.

Volt, aki maga mellé vegye.

Emberileg sem maradt egyedül, az Úr Isten adott neki segítséget, emberi pártfogót.

Istennek hála, hogy van testvéri közösség körülöttünk, hogy vannak, akik a pártunkat fogják, akikre számíthatunk a hitben. Áldjuk ezért Istent!

Így már az apostolokkal is együtt járhatott. Ez méltóság és ünnepélyesen felvállalt jelzés is lehetett.

Lehet, hogy azt hitte, neki az apostolok között a helye. Ilyen méltóságban, ilyen közösségben.

De nem így volt. Haza kellett menekülnie Tarsuszba és onnan kellett újraépítenie az életét és a szolgálatát.

Hogy aztán más szolgatársakkal a pogányok apostolaként találja meg a küldetését.

Elkérjük Istentől az útmutatást az életünkre, szolgálatunkra nézve, Ő pedig csodálatosan vezet, irányít abban minket.

Áldott ezért Ő!

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 141, összesen: 349307

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...