Lekció: Lk. 9:18-27
Textus: Lk. 9:18-22

I. Kinek mond engem a sokaság?
Vajon tudjuk-e, mit gondolnak rólunk Krisztus követőkről, illetve Urunkról Jézusról a többiek, a kívülállók?
Kellene tudnunk? Természetesen. Tudjuk is.
Szembesülünk a véleményekkel úton, útfélen.
Sokszor úgy érezhetjük, közel sem állunk olyan jól, mint ahogy Jézus idejében álltak a tanítványok.
Sokan keveset, szinte semmit sem tudnak a hitünkről.
Valószínűleg a templomba nem járók közül sokan kevernék, melyik templom a református a városban és melyik a katolikus.
Még a reformátusok se biztosan tudják, melyik templomba kell jönniük, ha nem tartoznak közénk.
Ünnepeinkről, szokásainkról is keveset tudnak, nem hogy hitünkről.
A hallomások alapján vannak, akik kifejezetten negatív véleménnyel vannak, nem felejtve a kommunista idők tanításait.
Azért persze nem kevesen vannak, akik általánosan pozitív gondolatokat mondanak a keresztyén hitről, esetleg „csak” az Egyházba tartozókat szidva, mintha a két dolog egymástól független lenne.
Természetesen olyanok is vannak, akiknek a szeretet, a hűség, az önmegtartóztatás és a másokért való kiállás jut eszébe Krisztusról.
Az utóbbiaknak már örülhetünk.
A tanítványok körében ez még a kezdet sem volt a vélemények között, mert ennél sokkal jobb véleményeket hallottak.
Keresztelő János az Ószövetség utolsó prófétája volt.
Illés szintén az Ószövetség lángoló alakja.
Az egy próféta leírás pedig ugyanúgy az Ószövetség erejét jelképezte.
Az Istentől kapott erőt, a titokzatos csodát egyik sem kérdőjelezi meg, csak nem látott többet az addigiak folytatásánál.
Talán ma is vannak, akik Isten munkájában csak a teremtés, és a világ fenntartásának csodáit fedezik fel és a megváltás személyes erejét nem.
Ezért fontos a következő, a már személyes kérdés.
II. Ti kinek mondtok engem?
Ma a tanítványok munkáját megkönnyítené a válaszban a Google.
Különösebben nem is kell erőfeszítéseket tenni, hogy mások véleményét közvetítsük.
A kérdés valóban az, hogy van-e valamilyen szerepe, helye a saját életemben Jézusnak?
Ha igen, akkor milyen?
Mi akik közel vagyunk Hozzá mit gondolunk Róla?
Mert a mi véleményünk fog szétterülni az emberek között.
Valamint természetesen a mi véleményünkön múlik, hogy vajon az üdvösség felé menetelő életünk lesz-e, vagy éppen attól elforduló.
Péter beszél a közösség nevében.
Ez már nem egy Google-s tippverseny.
Ez már bizonyságtétel, tanúskodás.
Kell, hogy nekünk is legyenek ilyen pillanataink, mint ahogy Péternek is volt, később is. Pl. Ilyen tanúskodása volt a templom ékes kapujában, amikor meggyógyították a sántát, vagy a Nagytanács előtt védekezve.
A mi Urunk a Krisztus, a Felkent. Aki prófétai, főpapi és királyi felkenetést kapott, Isten Lelke által.
Ő megtanít minket Isten akaratára, mint próféta.
Áldozatával elveszi a bűnöket, mint főpap.
És uralkodik mindenek felett, mint király.
Ő az Isten Krisztusa, a mi szabadítónk.
III. Sokat kell szenvednie
Ott hirtelen megtalálhatták a tökéletes hitvilágot.
Ők a Megváltó legközelebbi emberei.
Isten hatalmának közvetlen részesei.
Isten csodáinak és gyakorlati erejének is szemlélői.
Azonban mielőtt elbizakodottság szállhatta volna meg őket, Jézus figyelmezteti a csapatát.
Az Ő útja szenvedés és elvettetés is, nehézség és küzdelem és emberileg a legvégső bukás a halál.
Ez egy törődéssel, harccal teli nehéz utat mutat előre a tanítványoknak.
Azonban nem ezzel fejeződik be Jézus próféciája a küldetéséről.
Harmadnapon fel kell támadnia.
Tudjuk, pont ezt a lényeget szinte meg se hallották a tanítványok.
Pedig akit nem tud legyőzni a halál, az mindenek felett áll.
Mégis igaz az, amit gondoltak, ők járhatnak a fantasztikus, mégis igaz hitvilágban, még ha sokkal több küzdelemmel is - ezen a földön - mint gondolták.
Nekünk biztatás ez az üzenet. Feltámadt harmadnapon és mi Neki a halált legyőző feltámadottnak vagyunk a követői.
Áldott a mi Urunk, hogy Hozzá tartozhatunk!
Ámen!