Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. március 15

 

János evangéliuma 15: 9-11

 

I. Maradjatok meg a szeretetemben!

Március 15-t, a nemzeti ünnepünket is Jézus szeretetében töltjük. Néhányaknak társadalmi kötelezettsége, hogy az istentiszteletünkkel egy időben történő koszorúzáson vegyenek részt. Mi, akik el tudtunk jönni a templomba, különösen is megérezzük Isten szeretetét az ünnepen. Hálát adhatunk nemzetünk különleges időszakáért és áldást kérhetünk a mai dolgaira.

A tanítványokat azokra az időkre készítette fel Jézus, amikor már testben nem volt velük, amikor kétségeik, vitáik lehettek. Kívül-belül kísértések.

Jézus arra bíztatta őket, hogy azokban az időkben is a szeretetében járva, békességgel maradjanak a tanítványai.

Megmaradni a szeretetében nem csak felszínes kifejezés, hanem ettől függnek a döntéseink és az egész életünk.

 

II. Ha parancsolataimat megtartjátok.

Sok parancsolat és szabály van a Bibliában, hiszen sokféle élethelyzetbe kerülhetünk. Mindezek alapja azonban egy, a szeretet.

A szeretet épít, gyógyít, vigasztal és oltalmaz.

1848-ban a közösség, a haza szeretete jelent meg különleges formában és indította el az önállóság és más jogok kivívását és megvédését.

Ma is fontosnak tartjuk, hogy hittel járunk, és közben építjük családunkat, gyülekezetünket, városunkat és hazánkat.

Igyekezünk elkérni Istentől, hogy nemzetünk Rá épüljön.

Hisszük és reméljük például, hogy a vasárnapi zárva tartás lehetőséget ad majd a családi és más közösségek erősödésére, testi - lelki pihenésre és ezért áldására lesz a nemzetünknek.

 

III. Örömötök teljessé legyen!

Azt kívánjuk, hogy ahogy élünk és hiszünk, annak örüljön Jézus.

Azt is szeretnénk, hogy a megküzdött, megharcolt eredményeinkben igazi, teljes örömünk legyen. A jó jeleknek, eredményeknek merjünk örülni, és ne rettegjünk babonásan, mintha minden jó után jönnie kellene valamilyen rossznak.

1848. március 15-én és utána nagy volt az öröm, aztán sok kétség és szomorúság is támadt, de idővel egyértelműen a nemzet örömévé lett az akkoriak kiállása. A mi örömünk is megérhet - ha kell ilyen hosszú idő után - valódi és teljes örömmé.

Minden örömünk legyen Istennek tetsző öröm.

Áldott Isten, hogy így lehet!

Ámen

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 141, összesen: 349307

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...