Nyomtat Elküld Olvasási nézet

augusztus 4.

Lekció: Apcsel. 7:17-43
Textus: Apcsel. 7:25,35,42-43

I. Azt gondolta, megértik a testvérei... de nem értették meg.

István védőbeszédéből olvashattunk. A vád ellene az volt, hogy Mózest és Istent káromolta és a szent hely és a törvény ellen beszélt.
Ő Izrael történetének értelmezésével válaszol.
Káromlás nincs benne, de kritika és számonkérés annál inkább a mindenkori nép felé.
Az Ószövetség történeteiben végig azt látja, hogy a nép hajlamos Isten akaratának a megtagadására és a Jézussal történtekben is ezt látja.
Mózes életének egy fontos szakaszát emeli ki.
Mózes megölt egy munkafelügyelőt, hogy népének egy tagját megmentse, de másnap rájött, nem maradna titokban az ügy, az övéi kiadnák, nem értik, hogy szeretetteli felelősségből védte meg őket.
Azt gondolta, megértik a testvérei, de nem értették meg.
Isten üzenetei jóról és rosszról, áldásról és átokról a hívők számára időnként nagyon egyértelműnek tűnnek.
Gyógyulások, vagy életakadályok, bibliai Igék, jelentős események, igehirdetések, stb.
A hívő ember úgy érzi, ezt mindenkinek értenie kell.
Aztán rájövünk, hogy ami nekünk világos, az másnak, a hitetleneknek, nem jelent semmit.
Jézus csodákat tett, hatalommal prédikált és meghalt értünk.
Remélhették a tanítványok, hogy mindenki megtér a szavára.
Ehelyett kigúnyolták és megölték.
Nekünk se a külső elismerés, mások reagálása legyen a fontos, hanem, hogy valóban tegyük Isten akaratát.
II. Ezt a Mózest, akit megtagadtak, ezt küldte el Isten
Mózest megtagadták, cserbenhagyták.
Száműzött lett, hercegből pásztor egy idegen országban.
Mégsem veszett el. Az égő csipkebokornál új küldetést kapott.
Isten elküldte népéhez.
Az emberek a híveket sokszor lebecsülik. Egyszerűségüket gyengeségnek látják, megalázás számonkérés leng körül minket.
Okosabbnak, nagyobbnak képzelik a magukat a nem hívők.
Pedig a lényeg nem a nagy tudomány, nem is az erő, hanem a küldetés.
Aki Isten küldetésében jár, az felkészült, megerősített, áldott, képes és kész elvégezni azt a szolgálatot.
Hiszen hiába küldik a leghatalmasabb, vagy leggazdagabb embert egy vízcsap megszerelésére. Hiába áll zsokénak egy nagy birkózó. - megfelelő embert a megfelelő feladatra, így választ Isten.
Akinek nincs képzettsége, nem tudja hatékonyan elvégezni a feladatát.
Ezért nagy dolog, hogy bennünket viszont meg bíz Isten az Ő képviseletével.
Mert úgy küldött minket a rokonainkhoz, barátainkhoz és felebarátainkhoz, hogy a képességet is megadta ahhoz, hogy elvégezzük a ránk bízott küldetést.
Segítsen minket Isten, hogy valóban készek legyünk az Istentől kapott küldetések teljesítésére.
III. Hoztál-e nekem..., sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát...
Mózes után látható, hogy magát Istent vetette meg mindig a nép.
És Jézusnál is így volt. Nemcsak Jézust vetették el, hanem az Őt küldő Istent is.
Nem Istennek mutattak be áldozatot, hanem aranyborjút emeltek és annak áldoztak.
Isten népeként a mai napig megvan a lehetőségünk Istent keresni, magasztalni, hálánkat megmutatni neki.
Adakozhatunk, szolgálhatunk a gyülekezetben, Istenhez vezethetünk embereket, Úrvacsorázhatunk.
Sokféle módon mutathatjuk ki, hogy Hozzá tartozunk.
A kérdés, hogy nem babonák kötöznek-e meg minket?
Nem horoszkópokban, jövendő mondásokban bízunk-e meg?
Nem vesszük-e szánkra Isten nevét, amikor nem szabad?
Járuljunk megszentelt szívvel és őszinte ajándékokkal Isten elé.
Az általa megvetett dolgokat, ügyeket pedig mi is vessük meg.
Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 141, összesen: 349307

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...