Nyomtat Elküld Olvasási nézet

január 14.

 

Lekció: Máté evangéliuma 7: 15-23

Textus: Máté evangéliuma 7: 15-17

"Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem."

I. Óvakodjatok a hamis prófétáktól

Régi ravasz mondás: „Ha nem tudod megakadályozni (vagy legyőzni) állj az élére."

Persze nem csak ezért vannak hamis próféták. Vannak „megélhetési" hamis próféták is.

A kommunizmus idején nem csak kívülről, de belülről, az egyházi vezetőkön keresztül is próbáltak hatással lenni az egyházra.

A varázslással, kuruzslással jóslással foglalkozók pedig szívesen használják egyik jelképüknek a keresztet.

Tudni kell tehát, hogy vannak hamis próféták.

Akik belülről akarnak rombolni, vagy valamilyen külső érdeket, hatalmat akarnak képviselni.

Időnként a saját elképzeléseiket ráerőltetni másokra, igazolva magukat.

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy nem szereti az állandóan templomba járókat, hiszen anélkül is lehet hívő az ember. Mondtam neki, hogy én is ilyen állandóan templomba járó vagyok. Azt mondta, hogy nem erre gondolt.

Vannak akik nyíltan támadják a hitünket.

Vannak azonban, akik elfogadóknak mutatkoznak, és a mélyebb beszédből derül ki, hogy hamis amit gondolnak.

Vigyázzunk: Vannak hamis próféták és próbálnak minket becsapni.

II. Gyümölcseikről

Honnan ismerjük fel őket?

Hát nem mindig a szavaikról.

Vannak persze képzetlen, rosszindulatú, felkészületlen bomlasztók, akik az alapokat sem ismerik, akiket könnyű megállítani.

De vannak jó ügynökszerű, mézes-mázos szavú veszedelmes bomlasztók is.

Nem is mindig a tetteikről lehet felismerni őket. Nálunk nem szokás az első sorba ülni, de azért a képmutató viselkedés nem ismeretlen nálunk sem. (sőt az első sorokba ülő nálunk már inkább hitvalló kezd lenni)

Az alkalmi jó tettek akár félrevezetők is lehetnek.

Nem pótolják a hűséges életet.

Tehát tendenciákat, utakat figyelünk.

Isten áldásának a nyomait.

Egy vetélkedő egyik díjaként egy csapatnak egy szakács által konzervekből készített torta külsejű díjat adtunk. Szép volt, de valójában belül csak valamilyen kenőmájasos kenyérszerűség volt.

Ha megnézik semmi, ha megszagolják, megvizsgálják, már kiderül.

Meg kell vizsgálni, látni kell a gyümölcsöket.

Nem tekinthetünk értékesnek úgy dolgokat, hogy nem látjuk hova vezetnek.

III. Jó és rossz gyümölcs

A legnehezebb része talán a jó és a rossz részének az eldöntése.

Azért persze a külső dolgok is fontosak:

Ahol, aki köré összegyűlhetnek a hívők, ahol olvasni lehet a Bibliát, lehet imádkozni Istenhez, ahol a Bibliai parancsokat evidenciának, természetesnek veszik (illetve magtartásukat), ahol másnak segíteni önzetlenül, nem bolondság, illetve ahol az önzés, a paráznaság és más Bibliai bűnök, valóban bűnnek számítanak, ahol a Bibliai rosszat elvetik, megbélyegzik, ott remélhetjük, hogy Isten előtt kedves ember, vagy közösség van.

De azért megfigyeljük, hogy tényleg erre halad(-nak)-e, vagy csak a külső csomagolás ez?

Áldott szép (bár esetleg küzdelmes, nehéz) életet látunk-e, vagy bomlasztót, a rosszal összekacsintót?

Segítsen Isten minket jól megvizsgálni az embereket, akiktől a hitünk függhet!

Viszont segítsen Isten minket jó gyümölcsű emberekké lennünk!

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 80, összesen: 339511

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...