Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vasárnapi istentisztelet

A gyülekezet hetenkénti ünnepi alkalmára a kezdés előtt fél órával a kisharang, negyedórával a nagyharang hívogat.

A kezdéskor mindkét harang szól. A presbitérium tagjai köszöntik az érkezőket az ajtóban. A templomban nincsenek előre lefoglalt helyek. Sokan szeretünk a szokott helyünkre ülni, de ha az már foglalt, örömmel ülünk másik székre.

A templomban az istentisztelet előtti percekben illik csendben lenni.

Az egyik, a templomból nyíló oldalsó helyiségben tudunk Bibliát, énekeskönyvet, hitépítő könyveket, könyvjelzőket és más, egyházi dolgokat vásárolni.

Az istentisztelet előtt és után vagy a bejáratnál, vagy hideg időben az előbb említett helyiségben tudjuk az adományainkat adni (így pl. egyházfenntartói járulékot).

Az istentisztelet kezdetével felállunk amíg, a presbitérium bemegy a templomba.

A lelkész szóval, vagy intéssel mindig jelzi, álljunk vagy üljünk az istentisztelet alatt. Gyülekezetünk különlegesen örömteli alkalmai a keresztelések, melyek az istentisztelet elején a fennálló ének után szoktak lenni, a konfirmációk pedig az igehirdetés után.

Az éneklésünket orgonaszó kíséri. A református énekeskönyvből szoktunk énekelni, melyből néhány az alkalomra elvehető a bejárati perselyasztalokról.

Az alkalom elején a Heidelbergi Kátéból, az egyik református hitvallásunkból egy-egy úrnapi (vasárnapi) kérdés-feleletet olvasnak fel közülünk.

A Bibliából két szakaszt hallgathatunk meg vasárnaponként, az elsőt valamelyik presbiterünk szokta felolvasni, a másodikat a lelkészünk. A bibliai szakaszok általában a református bibliaolvasó kalauz napi újszövetségi részéből hangzanak.

Az istentisztelet legfontosabb része az igehirdetés, amikor a felolvasott szakaszt magyarázza a lelkészünk.

Az igehirdetés előtt és után a lelkész imádkozik, aminek a végén az egyetértésünk jeléül mindannyian Áment (úgy legyen) mondunk. Orgonaszóval kísért belső csendesség után az Úri imát (Miatyánk) imádkozzuk a lelkészünk vezetésével, majd a gyülekezet aktuális híreit hallgathatjuk meg. A záróének után a lelkész áldást mond, és a kijárathoz megy, hogy elköszönhessünk tőle.

Az istentisztelet ünnepélyes, de bensőséges alkalom, az énekszó, az imádság, az igemagyarázat és a közösség segíti, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és egymáshoz.

Mindenkit szeretettel várunk!

Az alkalom a templomban van.

Felelőse: Sárosi Gábor, tel: 06/30 68 04 960

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 143, összesen: 349309

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...