Lekció: Lukács evangéliuma 5:33-39

Textus: Lukács evangéliuma 5:33;38

I. Böjtölnek és imádkoznak

Az akkori kegyes ember hetente kétszer is böjtölt.

Kimutatták kegyességüket és hitük komolyságát is ezzel.

A böjt egy vállalás, egy feladat, egy küzdelem. A test megszelídítése.

Komoly, néha komor dolog.

Jézus is mondta, hogy a kor böjtölésére jellemző a komor arc, az elkínzottság, hogy mindenki lássa, milyen nagy tettet hajt végre az illető.

Az imádságra is a látványosság volt a jellemző akkoriban.

Jézus szerint is szükség volt a böjtre és az imádságra, az áhítatos életre. Ő maga imádkozott, és tanította imádkozni a tanítványokat is. Böjtölt is, tudjuk pl. negyven napig a pusztában, a szolgálata előtt. Nagyon nagy dolog volt ez.

Nekünk is lehet, hogy vannak idők, amikor a kegyességnek ezt az útját kell járnunk. Áhítattal és csendességgel, az akadályozó dolgokról az Úr dicsőségére lemondva járni.

Az aktív és vonzó krisztusi élet mögé kell a kegyes, alázatos, akár lemondó élet is.

Mindkettőnek megvan az ideje, Nem játsszuk ki egymás ellen a kettőt.

Sok fényes eredményes ügy mögött, böjtös, kegyes, imádkozós idők vannak. Talán van is olyan ügyünk, amit most is nagy szeretettel és alázattal kellene Isten elé vinnünk.

Tegyük meg.

II. esznek és isznak

Vidám és mégis kegyes közösség lehetett a Jézus körül lévők csapata.

Ettek és ittak, de egyúttal étkezési közösségben, bensőséges körben is voltak.

Mertek egymás mellett enni. Nem féltek attól, mi kerül a poharakba. Tudtak beszélgetni együtt. Tudták a közösséget építeni.

De ezekről nem a tivornyák, hanem a lakodalmak juthatott az emberek eszébe.

A kínlódósnak látszódó kegyesség mellé életszerű kegyesség került.

A nézzétek „milyen jó hívő vagyok" mellé, az „öröm itt lenni" kegyessége jött.

Imádkozunk és kitartunk, és közben lendületesen gyakoroljuk a hitünket. Ne mondhassák rólunk, hogy részegesen kurjongatva, mi bármiben részt veszünk. Hagyományosan a lagzikból is korábban megy el a lelkész. Ne ő legyen az, aki a legjobb pajzán vicceket tudja. De ne lássák azt se, hogy ecetet iszunk, hogy mindig savanyú legyen az arcunk.

Legyen mindig vidám a hangulat nálunk, hogy mindig vonzó legyen közénk tartozni.

III. Új bort új tömlőbe.

A régi kegyességnek „régi” íze volt. Régi okosságokkal, régi életmóddal, hozzáállással.

A Krisztus követése új dolgokat is hozott. Gyógyulni lehetett Istennél, kaptak esélyt a bűnösök, nem vesztek el rögtön.

Vámszedők és a társaságuk a kegyesek gyülekezetében ünnepelhettek.

Aki még nem volt közel Isten közösségéhez, annak is lehetősége lett, közösségben lenni benne és jól éreznie magát.

János azt hirdette, hogy a fejsze már a fák gyökerén van, hogy aki utána jön annak szórólapát van a kezében.

Jézus azonban sokkal személyesebb lett. Lehetett örülni mellette, megtérni és békességet találni.

Volt, akinek a régi íz maradt meg a komorabb és küzdelmesebb, és nehezebben mondott le róla.

Jézussal egy felől eljött az öröm, másfelől a halála miatt, velünk is ott van a fájdalom, de aztán újra az öröm, mert Jézus szeret és megváltott minket.

Mi már az új kegyességben járhatunk. Nem kell a látványos hitjeleket mutatnunk, hogy mindenki lássa, milyen nehéz hívőnek lenni. Viszont ebben a kegyességben is alázatosak vagyunk, ám reménység szerint szeretettel és élettel teliek is, hogy vonzó legyen mások számára a mi krisztusi életünk.

Áldott az Isten, hogy már az Újszövetség megváltásának örömében járhatunk, és áldott, hogy mégis lehetünk alázatosan kegyesek, segítsen minket Ő úgy, hogy ez alázatosság ne taszítson el senkit Tőle.

Inkább mindenki kerüljön közel Hozzá.

Ámen!