Nyomtat Elküld Olvasási nézet

július 29.

 

Lekció: Lukács evangéliuma 9:37-48

Textus: Lukács evangéliuma 9:49-50

 

I. A Te nevedben űz ki ördögöket

Az ördögi dolgok, nem ismeretlenek ma sem. Időről - időre érezhető, hogy valaki átmenetileg, vagy hosszan megszállottként tesz valamit.

Ha bűnügyeket nézünk, vannak olyanok, amiket nem csak egyszerűen számításból, de másokat megalázásból, nagyon aljasan tesznek. De nem kell ahhoz bűnügy, hogy az ember facsaró gonoszságot lásson.

Aki az ilyen másokat, vagy magát gyötrő embert meg tudja szabadítani, az egyrészt jó szívű, másrészt nagy hatalma van.

Jézus tanítványai egy ilyen emberrel találkoztak.

Nem azt mondták, hogy próbált ördögöket űzni, vagy hogy magáról ezt mondta. Nem kérdőjelezték meg, hogy sikerült. És ez nagy dolog. Tudjuk, a hegyről való lejövet utáni beteget a tanítványok egy részének nem sikerült meggyógyítani. Itt lehet, hogy nem ilyen súlyú betegségekről, de mindenképpen gyógyítóról olvasunk.

Jó, ha látunk olyanokat, akik értékes, jó dolgokat tesznek, ha gyógyítanak, segítenek, vigasztalnak, erősítenek.

Különösen fontos ezt megvizsgálni, ha Jézus nevében teszik.

Nem tudjuk, vajon miért tette Jézus nevében? Vajon miért nem csatlakozott Jézus tanítványaihoz, ha már egyszer az Ő nevében tett csodálatos dolgot.

De tény, az Ő nevében tette. És ez azt jelenthette, hogy Isten dicsőségére tette - hiszen Jézus is így tette a tetteit.

Furcsa, amikor a hivatalos közegen kívül tesz valaki nagy dolgokat Isten dicsőségére.

De ezt a két szempontot mégis meg kell vizsgálni:

Nagy dolgokat tesz tényleg? Sok üres dolog van, amit csak felfújnak.

Jézus nevében teszi? Sokan a maguk nevében dolgoznak.

Mi Jézus nevében szeretnénk nagy dolgokat tenni és az ilyenek tudjuk elfogadni.

II. Megtiltottuk neki

Érdekes, hogy megtilthatták az ördögűzést a tanítványok.

Ezek szerint volt rá felhatalmazásuk.

Figyelhették a körülöttük lévő dolgokat, és a rossznak vélteket megtilthatták.

Néha tévedtek, mint a kisgyerekeknél, akiket nem akartak Jézus elé engedni, vagy pl. éppen ekkor.

De valószínűleg ez feladatuk volt.

És a mai híveknek ezeken belül a presbitereknek, gondnokoknak, lelkészeknek is feladata figyelni az Isten ügye közelében a jóra és a rosszra. Honnan lehetne másoknak tudni mindezt, ha a hitben járó emberek nem mondanák? A Bibliából le lehet ellenőrizni a jó döntést, de a döntések meghozatalára, az esetleges hibák ellenére is szükség van.

Ezt az embert viszont nem azért tiltották el, mert rosszat csinált, hanem mert nem tartozott közéjük.

Ha valaki nem tartozik közénk, de a nevünkben cselekszik, azzal könnyen rosszul járhatunk.

De, ha jót tesz a nevünkben, azzal minket is erősít.

Ők megtiltották, hogy jót tegyen, mert nem odatartozik.

Így nem tehetett tovább Isten dicsőségére.

Igyekszünk bölcsen megvizsgálni a körülöttünk lévő tetteket, dolgokat, hogy mindenki éppen hogy buzduljon arra, hogy Isten dicsőségére tegyen.

III. Ne tiltsátok meg

Az első tehát az Jézus szavából, hogy hadd tehesse szabadon a jót, aki az Ő nevében akar tenni.

Így vizsgáljuk meg más felekezetek tetteit is.

Igaznak tartjuk mindazt, amit mi hirdetünk, de ha áldás van más Krisztus követő csoport tettein is, akkor elfogadjuk őket is mint akik Jézus nevében tesznek - azzal együtt, hogy a tanaik miatt nem tudunk közéjük tartozni.

De érdemes azzal is foglalkozni, amit az „aki nincs ellenetek az veletek van." jelent.

Először a másik oldalról.

A kommunizmusban mondták, hogy aki nincs velünk az ellenünk van. Ez kicsit megváltoztatva, de szintén jézusi szó.

De ezt ők úgy értették, hogy hiába tesznek pl. a hívek az országért sok jót, hiába dolgoznak, hiába aggódnak, hiába tartoznak teljes szívvel ide, ennek ellenére ellenségnek kell őket tekinteni.

Mi nem ezt gondoljuk.

Úgy gondoljuk, hogy akinek a tettei nem ellenségesek, aki nem ellenségként határozza meg magát, hanem épít és erősít, azzal egy oldalon állunk.

A közömböseknek el kell döntenie, melyik oldalra kerülnek, mert lehet, hogy a sehova tartozás langyossága is ellenségeskedésnek számít, de aki a tetteivel épít, szívével krisztusi, azt biztatjuk a további jó tettekre.

Nem fogadunk el akármit Jézus nevében.

Illetve, nem örülünk, ha mások dicsőségére tesznek az emberek.

De örvendünk, ha Isten dicsőségére jót tesznek mások és mi is így próbálunk tenni.

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 69, összesen: 274735

  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.