Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A családról...

A családról -őszintén- fiatalok között!

Balatonfűzfőn, a református gyülekezet Ébredés táborában tartott előadást július 6-án  lelkipásztorunk, Kiss Péter. A felkérés a Pesterzsébeti Központi Református Egyházközségtől, és a tábor vezetőjétől ifj. Takaró Tamás lelkésztől érkezett.

Az előadás témáját a tábor programjához igazították, s lelkészünket arra kérték, hogy a családról, a család szerepéről, annak működéséről, Istennel való kapcsolatáról, feladatairól beszéljen.

A jó hangulatú, ízletes reggelit követően a fűzfői gyülekezet templomában gyülekeztek a fiatalok. Ifjú Takaró Tamás köszöntötte lelkipásztorunkat, s nem árult zsákbamacskát a hallgatóság előtt: Kiss Péterrel régóta nagyon jó ismerősök, baráti kapcsolatot is ápolnak. Éppen a jó ismeretség adta a lehetőséget, hogy erre a kényesebb témára, a család szerepe fontosságának kibontására Öt kérjék fel a pesterzsébeti testvérek.

Kiss Péter lelkészünk néhány szóban megköszönte a meghívást, egy rövid imádsággal, majd a tékozló fiú történetének felolvasásával kezdte az előadását, de néhány perc elteltével kiderült, hogy ez egy interaktív beszélgetés lesz.  A hallgatóságot is aktívan be fogja vonni, s rengeteg személyes jellegű példa, bensőséges vallomás teszi majd érdekfeszítővé, tanulságossá a rendelkezésre álló egy órát.

Peregtek a kérdések, s bizony egyszer könnyebben, egyszer nehezebben, lassabban érkezett meg a fiatalok válasza. Lassan bontották ki azt a központi gondolatot, hogy mit kell tapasztalni, mit kell adni és kapni egy igazi családban, és mit kell átélni ott? És egyből érkezett a kérdés is: kiknél ez hogyan működik? Kinek a családjában vannak világos értékrendek? Amit mindenki elfogadott, mindenki számára érthető, nem csak a hogyan, hanem a miért is! Van-e a családban valamiféle megállapodás, akár kimondva, akár hallgatólagos, de mindenképpen egyértelmű és félreérthetetlen?

„Ki mit vár édesapjától, édesanyjától? És mit vársz saját magadtól? Mit adsz szüleidnek?  Mit tartasz a legfontosabbnak, egy szóval jellemezd!" És a fiatalok mondták a választ:  „szeretet...tisztelet...becsület...megértés...gondoskodás...segítés...figyelem...türelem...és még jó néhány fontos, súlyos szó is elhangzott! KÖLCSÖNÖSSÉG!! - állapodtak meg végül is előadó és hallgatók, hiszen csak akkor tud jól működni a rendszer, ha mindazt, amit elvárunk másoktól, magunktól is elvárjuk!

Kiss Péter lelkész saját családi életén keresztül mutatta be, hogy a szeretet, a tolerancia, a szülők megbecsülése micsoda erő!  És az mennyi bajon, bún, bánaton vezeti át sikerrel az embert, és mennyi örömet, hitet, fényt, tisztaságot szolgáltat az Úr segítségével mindannyiunk számára.

Röpült az idő, s bizony hamar le kellett zárni a még nyitva maradt kérdéseket. De a lényeges, és elkerülhetetlen válaszokat mindenkinek saját magának kell majd kimondani saját családjában...

(az elhangzottak alapján lejegyezte: 110706-szala)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 1753126

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...