Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Beszámoló a templomépítésről

Valamivel több mint tíz esztendő után, 2009. második felében a Soroksári Református Egyházközség megkapta azt a telket (a Fővárosi Önkormányzat és a Soroksári Önkormányzat közös tulajdona), amelyre templomot kíván építeni. 2009. szeptember 27-én egy szép ünnepség keretén belül letettük a templom alapkövét. A telek alapterülete 1500 négyzetméter. 2010. március 31-én a Soroksári Őnkormányzat részéről kimérték a telek pontos határait, június hónap elején gyülekezeti testvéreinkkel ideiglenes drótkerítéssel kerítettük be a területet. Szeptember végén két nagyméretű (2,5X1,5 méter) táblát helyeztünk el a kerítésen belül, amelyen templomunk perspektívikus látvány terve, alapítványunk neve és számlaszáma valamint az: Itt Református Templom épül felírat olvasható.

Nagy Béla egyházkerületi főépítész úrral való többszöri egyeztetés után Rüll Tamás építészünknek sikerült egy olyan templomterv-koncepciót megalkotnia, amely mind a mi, mind pedig a főépítész úr tetszését elnyerte. Jelen állás szerint Rüll Tamás építész úr 2010. október 15-ére elkészíti a templom építési terveit, hogy még ebben az esztendőben beadhassuk azokat az önkormányzatnál. A Soroksári Református Egyházközség és az építész között erről írásos megállapodás született, egyházmegyénk vezetőinek jóváhagyásával.

2010. június elején a templomtelek szabályozási tervének módosítását kérvényeztük az önkormányzatnál, hogy a telek beépítési százalékát növelhessük. Várhatóan 2011. január végére, február közepére rendeződik a szabályozási terv módosítása. Ennek költsége 400.000 Ft+ÁFA lesz.

Isten segítségével 2011 tavaszán szeretnénk elkezdeni az épület alapozását, így még az idén el kell indítanunk a víz és az áram bevezetéséhez szükséges adminisztrációs teendők elvégzését.

Az épület alapterülete kb. 500 négyzetméter. Egy épületen belül található az összes helység: templomtér, gyülekezeti terem, előcsarnok, férfi/női/akadálymentes WC-k, teakonyha, takarítószer tároló, lépcsőház, emeleti előtér, fütő helység, baba-mama szoba, toronyfeljáró, parókia, lelkészi iroda. Az épület teljes költsége kb. 180 millió Ft.

Jelenleg 7 millió Ft-unk van az újtelepi templom építésre elkülönített bankszámlánkon, amelyből 3 millió Ft-ot, amelyet idén kaptunk a soroksári önkormányzattól, el kell költenünk december 31-ig. Ezt a 3 milliót az építészünk tervezési költségeire és a szabályozási terv módosítására fogjuk kiadni. Az imaházunk eladását is elindítjuk az idén. Ennek értéke 7.200.000 Ft. Minden bizonnyal gyülekezetünk gondnoka fogja megvásárolni az épületet. A szeptember 26-i „Diakóniai vasárnap" perselybevételét gyülekezetünk kapja a templom építésének segítésére, valamint  egyházkerületünktől 10.000.000 Ft-ra számíthatunk- reményeink szerint- a 2011-es évben.

Jótékonysági rendezvényeinkkel, téglajegyeink eladásával, adományok gyűjtésével gyűjtünk pénzt templomunk építésére. Isten áldja meg a hívő testvérek jószívű adományát!

„Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!" (Jelenések 5,12)

Köszönettel:

Péterffy György, beosztott lelkész

Bp., 2010. szeptember 9.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 176, összesen: 1215094

  • 2021. október 15., péntek

    A Magyar Bibliatársulat Alapítvány online bibliaismereti versenyt hirdet A kicsinyek országa címmel, amely a Biblia Projekt Lukács evangéliuma című an...
  • 2021. október 15., péntek

    Idén is szeretettel várják azokat a 18-30 év közötti fiatalokat, akik szeretetszolgálati és oktatási intézményekben, gyülekezetekben és különböző miss...
  • 2021. október 13., szerda

    Hálával és örömmel adjuk hírül, hogy a teremtésvédelem iránt elkötelezett közösségek száma idén is gyarapodott.
  • 2021. október 12., kedd

    Református társadalmi reflexiók a cigánymissziótól az oktatásinformatikán át az egyháztörténetig.
  • 2021. október 12., kedd

    A Magyarországi Református Egyház Cigánymissziója és a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS pályázatot hirdet az Roma inklúzív programj...
  • 2021. október 11., hétfő

    Az eddigieknél jobban terjedő Delta-variáns megtalálja az oltatlanokat, ezért fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának csökkentése – jav...
  • 2021. október 10., vasárnap

    Az Ige áthatolhat a bedugott füleken és a bezárt szíveken is, csak a megfelelő formában kell megszólaltatni. Zámbori Soma színművésszel a Dramatizált ...
  • 2021. október 08., péntek

    Megkezdődötta tizennegyedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akció.
  • 2021. október 07., csütörtök

    Ruhaneműket, tartós élelmiszereket, higiéniás termékeket és játékokat is gyűjt az ercsi református gyülekezetből indult kezdeményezés a hazánkba kimen...
  • 2021. október 06., szerda

    Gyermek-esélyegyenlőségi napokkal küzd az akadályokkal élők tabusítása és megközelíthetetlensége ellen a Bethesda Gyermekkórház, a Vakok Iskolája, a M...