Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szolgálat Székelyudvarhelyen

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre kórusunk, az Osváth Viktor Énekkar kórus-napközijére. A már hagyományosnak mondható próbafolyam idén a szokásosnál több felelősségre ösztönzött minket, ugyanis ez a négy nap (július 13-16.) egyben felkészülés is volt az énekkar erdélyi útjára, amelynek során testvérgyülekezetünket, a Székelyudvarhelyi III. számú Református Egyházközség gyülekezetét látogattuk meg.

A valóban kemény próbák mellet azért persze - a hagyományoknak megfelelően - jutott idő a kötetlen beszélgetésre, mulatozásra minden nap terített asztal mellett. A finomságokról kórustagjaink és hozzátartozóik gondoskodtak. Nagyon jó érzés volt, hogy a gyülekezet tagjai komolyan vették lelkipásztorunk korábbi hirdetéseit, miszerint ezek az alkalmak nyitottak az érdeklődők számára, vagy azoknak is, akik még nem tudták eldönteni, hogy járjanak-e kórusunkba. Hála Istennek mind a két „látogató-típus" képviseltette magát. A már - közelmúltban - amúgy is fiatalodott kórusunk remény szerint még inkább fiatalodni fog, ha beteljesednek a kórusnapközi alapján felcsillant reményeink.

A csütörtöki próba már csak egy rövidebb összegzés volt, mert másnap hajnalban útnak indultunk. Néhány sajnálatos kitérő által fűszerezve egy 13 órás buszozás után megérkeztünk székelyudvarhelyi testvéreinkhez. Méltán mondhatjuk őket testvéreinknek, hiszen sokak már több éve ismerik egymást, vendégül látták egymást hol ott, hol Budapesten. Ezek a „párok" természetesen most is „összekerültek" a résztvevők nagy-nagy örömére. Az út porát az általuk kínált köményes pálinkával, Igazi Csíki Sörrel és nagyon finom teával „mostuk le". Maga a találkozás mindannyiunkat felrázott félholt állapotunkból. A vacsora már a vendéglátó családoknál zajlott.

Szombaton tartalmas nap elébe néztünk. A Bekő István nagytiszteletű úr által tartott reggeli áhítat után kirándulni indultunk, először egy víztározót néztünk meg, majd utunkat a Madarasi Hargita csúcsa felé vettük. Busszal csak egy bizonyos szintig lehet eljutni, onnan gyalogosan kell megtenni a csúcsra vezető utolsó 1-2 kilométert. A kánikula ezt a vidéket sem kerülte el, a különbség csak annyi volt, hogy itt, ha szél kerekedett fel, az jó hűvös volt, de fáznunk így sem sikerült.

A Hargita ezen csúcsa bizonyos értelemben Szent Hegy. A Magyarság Szent Hegye. (Talán leginkább a japánok Fuji-jához lehet hasonlítani.) A csúcson egy turul-emlékmű emelkedik, mellette egy hatalmas székely zászló lobog. Mellettük egy miséző oltár, amelyet tavaly adtak át. A csúcs (amely valójában egy kicsi fennsík) további területén számtalan kopjafa és emlék-kőhalom található. Első ránézésre megrendítő ez a látvány, ám tüzetesebben megnézve a kopjafákat s emlék-kőhalmokat, szembesülhetünk azzal, hogy ez az egész egy kicsit ellentmondásos emlékhely. Ugyanis nem csak elhunytaknak, vagy nagy-nagy tetteket végrehajtott embereknek állítottak itt emléket, hanem különböző baráti társaságok, sport-, vagy horgászegyesületek is helyeztek itt el emléktárgyat különösebb látható indok nélkül. Ennek a jelenségnek a probléma-jellegét az Erdélyi Kárpát Egyesület egyik elnökségi tagja - aki a gyülekezet részéről egyik vendéglátónk volt - kirándulásunkkor megerősítette. A legnagyobb baj, hogy nem tudják szabályozni, hogy ki, milyen célból és milyen emlékművet helyezzen el ezen a természetvédelmi területen. Egyelőre keresik a megoldást. Mindez viszont az először idelátogató számára nem okoz zavart, a kilátás, a körbetekintés magasztos lelkiállapotot eredményez, így mi is megilletődve énekeltünk szebbnél szebb népdalokat, gyülekezeti énekeket vendéglátóinkkal közösen.

A csúcson töltött mintegy ¾ óra után leereszkedtünk, a busszal is lejjebb utaztunk, s egy ízletes ebédet költöttünk el: csorba levest, igazi házi foszlós lekváros buktával. Ezt rövid városnézés követte Székelyudvarhely belvárosában, megtekintve számos nevezetességet, majd a társaság elindult a város közelében található Szejkefürdőre.  Ott vacsora várt bennünket (bográcsban készült pityóka-gulyás). A vacsora után még itt is akadt néznivaló. Az egyik, Orbán Balázs emlékműve s az odavezető pár száz méteres séta során látható csodálatos székely-kapuk. Közöttük akadt 200 éves is! Ezután pedig „elzarándokoltunk" a másik szejkei nevezetességhez, a kúthoz, ahonnan a híres Szejke-víz folyik. Nagyon komoly gyógyhatása van főleg gyomor-problémákra. Engedtessék meg egy szubjektív megjegyzés: úgy gondolom nagy-nagy akaraterő szükséges a kúraszerű fogyasztásához.

Az élménydússág okozta fáradalmakat másnap délelőttre kipihentük.  Kellett is, hiszen a délelőtt 11-kor kezdődött Istentiszteleten énekkarunk is énekelt. Az igehirdetés szolgálatát Kiss Péter nagytiszteletű úr látta el, ezt követően énekeltünk 7 kórusművet, amelyek között Szabó Emőke, gyülekezetünk ifjúságának tagja szavalt. Ezután emelkedett szólásra Berde László nyugalmazott nagytiszteletű úr, emlegetve a testvérgyülekezeti kapcsolat kezdeti időszakát s az azóta eltelt idő eseményeit. Utána Kiss Péter nagytiszteletű úr átadta gyülekezetünk és kórusunk ajándékát, egy zászló-szalagot, valamint egy fotóalbumot a közös képek elhelyezése céljából. Ezt követően jómagam CD-ket adtam át. A CD-n kórusunk névadója, édesapám, néhai Osváth Viktor kórusművei szerepelnek, a felvétel több éven át készült a Soli Deo Gloria kamarakórussal és a kecskeméti Református Gimnázium Psalmus kórusával, valamint a kecskeméti Református Kollégium Grádics kórusával. A kiadvány tavaly jelent meg. A CD-t Bekő István nagytiszteletű úrnak, Vilma testvérnek,  kántor-orgonista, karnagy hölgynek, Szabó Emőkének, búcsúzó kórustagunknak és Gerse Gábornak, basszus-kisegítőnknek adtam át. A megható ünnepség végén a két kórus közösen énekelte a gyülekezettel együtt a Székely himnuszt és a Magyar himnuszt.

Ez ünnepi alkalom után még egy közös búcsúebéd következett, amely után útnak indultunk Budapest felé. Útközben röviden megálltunk Korondon, hogy tárgyi emlékeket is hozhassunk magunkkal, majd koraeste Kolozsváron, hogy megnézzük a Farkas utcai Református templomot, amelynek kívül-belüli teljes felújítását a közeli hetekben fejezik be. E tartalmas út után már-már majdnem pirkadt, mire hazaértünk.

Osváth Zoltán kántor-karnagy

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 69, összesen: 1043796

  • 2020. január 24., péntek

    Thoma László gazdagréti lelkész könyve szabadulástörténet: a kollégiumtűzből való szabadulásának és a poszttraumásstressz-szindrómától való szabadulás...
  • 2020. január 24., péntek

    Az érzelmek teljes skáláját átélték, van, aki még most is küzd a félelemmel – derült ki tegnap este, a Ráday Kollégium udvarán tartott megemléke...
  • 2020. január 23., csütörtök

    Ismét megrendezik Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját
  • 2020. január 23., csütörtök

    „Isten gazdagon megáldotta őt ismerettel, tudással, igazság- és bölcsességszeretettel, ezeket megsokszorozva adta tovább nekünk. Haláláig ragaszkodott...
  • 2020. január 22., szerda

    Ha gondolkodom az imádságról, azt veszem észre, hogy egy pillanat alatt az őseim imádságai mögé menekülök. Erős és meghatározó emlékek jelennek meg sz...
  • 2020. január 22., szerda

    Január 31. péntek éjfélig lehet jelentkezni a Langham igehirdető-műhelybe. A közös munka célja, hogy lelkipásztorok és laikus igehirdetők egyaránt sze...
  • 2020. január 21., kedd

    A repülőgépünk belseje legalább annyira volt „nyugalmat árasztó”, mint az az MR-készülék, amiben öt évvel korábban kellett ugyanennyire tétlenül, kilá...
  • 2020. január 20., hétfő

    Új útvonalakkal gazdagodik a Vándortábor Program kínálata, idén először zarándoklatra is jelentkezhetnek az iskoláscsoportok.
  • 2020. január 20., hétfő

    Van, aki csodás véletlennek, van, aki óriási mázlinak hívja az események mozgatóerejét. Én így nevezem: gondviselés.
  • 2020. január 19., vasárnap

    A feltétel nélkül szerető Istenről beszélnek. Látják a szülők, tanárok, gyerekek mindennapos harcait. Lelkészként szeretnének segíteni nekik.