Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hivatás az életért

Egy hétfő este ötödikes fiam egy papírt adott a kezembe és közölte, hogy hittanórán kapta. Elolvasva a lap tartalmát megtudtam, hogy van Mentőmúzeum Budapesten! Nem hallottam róla addig a napig.

2014. február 15-re a Soroksári Református gyülekezet Honismereti köre látogatást szervezett az V. kerületi Markó utcában található Mentőpalotába, melyben a múzeum is működik.

Már az épület neve is lenyűgözött: Mentőpalota. A bejáratában állva megértettem miért kapta ezt a nevet az épület. Itt működik az OMSZ központja és itt kapott helyet a XIX. századi kezdetektől összegyűjtött történelmi anyagokat bemutató Mentőmúzeum.

Azon szerencsés látogatók közé tartozom, akit a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója, Debrődi Gábor vezetett végig a kiállítótermeken, Kiss Péter lelkipásztor úr rövid áhítata után. Az igazgató úr maga is dolgozott mentőorvosként így személyes tapasztalatai, elhivatottsága még színesebbé tette az önmagában is nagyon érdekes kiállítást.

A mentés legősibb alakja ösztönös tevékenység, melynek elsődleges célja, hogy elhárítsa a balesetet szenvedett ember életét vagy testi épségét veszélyeztető tényezőket.

Magyarországon már Mária Terézia uralkodása idején törvény írta elő az embermentést, mint kötelezettséget. A törvény megvolt, de a szervezett mentőszolgálatot több mint száz évvel később, 1887-ben hozták létre Budapesten, Európában másodikként. A BÖME ( Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület ) első lófogatú mentőkocsija 1887. május 10-én indult el a Budapesti Lipót bazár elől. Az egyesület szervezője és vezetője dr. Kresz Géza volt.

Ekkor kezdődött az az áldozatos, önzetlen, tiszteletreméltó munka, amelyet napjainkban is végeznek a mentőszolgálat dolgozói.

A Budapesti kezdet után az ország több pontján is szervezett keretek között végzik az életmentést. 1926-ban Paulovics Elemér vezetésével létre jön a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete, melyet 1948-ban államosítanak, és amely Országos Mentőszolgálat (OMSZ) néven napjainkban is működik az ország egész területén.

A Titanicról és tragédiájának történetéről nagyon sokat hallottunk már. Azt viszont most tudtam meg, hogy a tragédiát követő mentésnek magyar vonatkozása is van. A tragédia színhelyére először a Carpatia nevű hajó érkezett és kezdte meg a túlélők mentését. Ezt a munkát dr. Lengyel Árpád hajóorvos szervezte és irányította, aki a BÖME orvosa volt.

A múzeum tárlatanyaga kronológiai sorrendben bemutatja az eszközök technikai és technológiai fejlődését a kezdetektől egészen a közelmúltig. Az idősebb látogatók találkozhatnak a gyermekkorukban használatban lévő eszközökkel, például az egykori fémből készült fecskendőkkel, amiket mára felváltottak az egyszer használatos injekciós-tűk és fecskendők, melyekkel a sterilitás maximálisan biztosítható.

A Mentőpalota alatt található pincerendszer már a II. világháborúban is fontos szerepet töltött be az életmentésben. Budapest ostromakor a föld alatt gyógyítottak, operáltak, ápolták a sérülteket. 1956 októberében újra műtőt, kortermeket rendeztek be az épület alatt található pincékben. Az un. Pincekórház élethű bábuk, és egykori eszközök segítségével mutatja be, hogyan dolgoztak a harcok idején. Válogatás és megkülönböztetés nélkül látták el a sérülteket.

Az Országos Mentőszolgálat nevében is benne van, hogy ez egy szolgálat. Az emberek, az emberi élet szolgálata. Segítés, segítség a bajba jutott embereknek. Életek mentése balesetek, természeti katasztrófák, harcok idején. A mentőszolgálat dolgozói munkájuk során egyetlen szempontot tartanak fontosnak: az embert. Magasan képzett szakembereik nap, mint nap, a nap 24 órájában, szélsőséges időjárási viszonyok közepette is teszik a dolgukat.

Az igazgató úr szívhez szóló szavai, és a múzeumban látottak eszembe juttatták a szórólapon olvasott mondatokat:

„Soha ne tudd meg, hogy milyen érzés az: türelmetlenül várni a közeledő mentő szirénáját. De jó tudni, hogy hogyan, mivel, milyen módon dolgoznak azok, akik számos esetben áldozatos munkával életet mentenek."

Köszönöm a szervezőknek, hogy ezzel az élménnyel gazdagabb lehetek és ajánlom mindenkinek, látogassanak el a Kresz Géza Mentőmúzeumba.

Teremi Tünde

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 33, összesen: 964722

  • 2019. február 17., vasárnap

    Ahogy a szervezetünknek szüksége van vitaminokra és nyomelemekre, úgy a házastársi kapcsolatnak is vannak létfontosságú éltető elemei. Az egyik ezek k...
  • 2019. február 14., csütörtök

    Egymás megismerése nem ér véget a házassággal, akkor kezdődik csak igazán. Három házaspár osztotta meg velünk ezzel kapcsolatos tapasztalatait a házas...
  • 2019. február 13., szerda

    Mikor a kedves és én is öregszem. Vajon kizuhanunk az időből? Debreczeni Tibor naplója lyukas félórákból, amikor az íráshoz „éppen szivárgott a kedv”.
  • 2019. február 13., szerda

    „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket." (Jel 1,3)
  • 2019. február 12., kedd

    „Amelyik kapcsolat nem jut el addig a pontig, hogy akár válás is lehetne, az még nem is kezdődött el” – vallja Záborszky Zsófia pszichológus. A kisgye...
  • 2019. február 11., hétfő

    Tizennyolc évig imádkozott alkoholbeteg férje gyógyulásáért, majd egy nap válaszút elé állította: vagy a család, vagy az ital. Egy óra gondolkodás utá...
  • 2019. február 10., vasárnap

    Mitől tud egy házasság tartós lenni, a benne élők pedig nemcsak elviselni egymást, hanem boldogan élni? A házasság hete idei arcai, Gorove László ment...
  • 2019. február 09., szombat

    „Részestársai vagyunk a Krisztusnak, mind a közösen elszenvedett szenvedésekben, mind pedig a szenvedések fölötti győzelemben."
  • 2019. február 07., csütörtök

    Házasságban, családban élni jó, de egyben közös felelősség is. Nem csak a világ változik folyamatosan, de mi is, ezért fontos, hogy párkapcsolatunk ve...
  • 2019. február 06., szerda

    Az ökumenikus esküvő szép. Igazán szép. Ahogyan az ökumenikus házasság is. Megérdemli, hogy többet beszéljünk róla, hogy jobban odafigyeljünk rá.