Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hivatás az életért

Egy hétfő este ötödikes fiam egy papírt adott a kezembe és közölte, hogy hittanórán kapta. Elolvasva a lap tartalmát megtudtam, hogy van Mentőmúzeum Budapesten! Nem hallottam róla addig a napig.

2014. február 15-re a Soroksári Református gyülekezet Honismereti köre látogatást szervezett az V. kerületi Markó utcában található Mentőpalotába, melyben a múzeum is működik.

Már az épület neve is lenyűgözött: Mentőpalota. A bejáratában állva megértettem miért kapta ezt a nevet az épület. Itt működik az OMSZ központja és itt kapott helyet a XIX. századi kezdetektől összegyűjtött történelmi anyagokat bemutató Mentőmúzeum.

Azon szerencsés látogatók közé tartozom, akit a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója, Debrődi Gábor vezetett végig a kiállítótermeken, Kiss Péter lelkipásztor úr rövid áhítata után. Az igazgató úr maga is dolgozott mentőorvosként így személyes tapasztalatai, elhivatottsága még színesebbé tette az önmagában is nagyon érdekes kiállítást.

A mentés legősibb alakja ösztönös tevékenység, melynek elsődleges célja, hogy elhárítsa a balesetet szenvedett ember életét vagy testi épségét veszélyeztető tényezőket.

Magyarországon már Mária Terézia uralkodása idején törvény írta elő az embermentést, mint kötelezettséget. A törvény megvolt, de a szervezett mentőszolgálatot több mint száz évvel később, 1887-ben hozták létre Budapesten, Európában másodikként. A BÖME ( Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület ) első lófogatú mentőkocsija 1887. május 10-én indult el a Budapesti Lipót bazár elől. Az egyesület szervezője és vezetője dr. Kresz Géza volt.

Ekkor kezdődött az az áldozatos, önzetlen, tiszteletreméltó munka, amelyet napjainkban is végeznek a mentőszolgálat dolgozói.

A Budapesti kezdet után az ország több pontján is szervezett keretek között végzik az életmentést. 1926-ban Paulovics Elemér vezetésével létre jön a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete, melyet 1948-ban államosítanak, és amely Országos Mentőszolgálat (OMSZ) néven napjainkban is működik az ország egész területén.

A Titanicról és tragédiájának történetéről nagyon sokat hallottunk már. Azt viszont most tudtam meg, hogy a tragédiát követő mentésnek magyar vonatkozása is van. A tragédia színhelyére először a Carpatia nevű hajó érkezett és kezdte meg a túlélők mentését. Ezt a munkát dr. Lengyel Árpád hajóorvos szervezte és irányította, aki a BÖME orvosa volt.

A múzeum tárlatanyaga kronológiai sorrendben bemutatja az eszközök technikai és technológiai fejlődését a kezdetektől egészen a közelmúltig. Az idősebb látogatók találkozhatnak a gyermekkorukban használatban lévő eszközökkel, például az egykori fémből készült fecskendőkkel, amiket mára felváltottak az egyszer használatos injekciós-tűk és fecskendők, melyekkel a sterilitás maximálisan biztosítható.

A Mentőpalota alatt található pincerendszer már a II. világháborúban is fontos szerepet töltött be az életmentésben. Budapest ostromakor a föld alatt gyógyítottak, operáltak, ápolták a sérülteket. 1956 októberében újra műtőt, kortermeket rendeztek be az épület alatt található pincékben. Az un. Pincekórház élethű bábuk, és egykori eszközök segítségével mutatja be, hogyan dolgoztak a harcok idején. Válogatás és megkülönböztetés nélkül látták el a sérülteket.

Az Országos Mentőszolgálat nevében is benne van, hogy ez egy szolgálat. Az emberek, az emberi élet szolgálata. Segítés, segítség a bajba jutott embereknek. Életek mentése balesetek, természeti katasztrófák, harcok idején. A mentőszolgálat dolgozói munkájuk során egyetlen szempontot tartanak fontosnak: az embert. Magasan képzett szakembereik nap, mint nap, a nap 24 órájában, szélsőséges időjárási viszonyok közepette is teszik a dolgukat.

Az igazgató úr szívhez szóló szavai, és a múzeumban látottak eszembe juttatták a szórólapon olvasott mondatokat:

„Soha ne tudd meg, hogy milyen érzés az: türelmetlenül várni a közeledő mentő szirénáját. De jó tudni, hogy hogyan, mivel, milyen módon dolgoznak azok, akik számos esetben áldozatos munkával életet mentenek."

Köszönöm a szervezőknek, hogy ezzel az élménnyel gazdagabb lehetek és ajánlom mindenkinek, látogassanak el a Kresz Géza Mentőmúzeumba.

Teremi Tünde

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 161, összesen: 982556

  • 2019. április 23., kedd

    A gyülekezet, ahol mindenki egyformán fontos. A simontornyai reformátusok békességben, egyetértésben, dunamelléki „végvárként” gyakorolják hitüket. Le...
  • 2019. április 23., kedd


  • 2019. április 22., hétfő

    Trianon feletti sajnálkozás helyett a hit harcára buzdít Halász Béla. A délvidéki püspökkel a magyar nyelv megőrzéséért folytatott küzdelemről, a szer...
  • 2019. április 21., vasárnap

    Énekszó a dombról, ahonnan minden templom látszik. Krisztus egyetemes, feltámadásának híre minden kontinensre eljut, áthatol népek, kultúrák, nyelvek,...
  • 2019. április 20., szombat

    Húsvéti örömhír – Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor gondolatai.
  • 2019. április 18., csütörtök

    Az Élő Víz, amely kiszáradni látszik, az édesanyjáról gondoskodó Fiú – az ember és az Isten, aki most orgonazenén keresztül jelenik meg előttünk.
  • 2019. április 17., szerda

    „Ti gonoszt gondoltok ellenem, de Isten azt úgyis jóra gondolja fordítani.”
  • 2019. április 16., kedd

    Az Adna Café egyszerre drogprevenciós és missziós helyszín, ahol komolyan veszik a teremtett világért viselt felelősséget is. Legújabb akcióikkal azt ...
  • 2019. április 15., hétfő

    Mit üzenhet a mának a Tanácsköztársaság százharminchárom napja, és a korszakról született sokféle egyházi narratíva az elmúlt száz évből? Gondolatok e...
  • 2019. április 14., vasárnap

    Egy lány, aki leszereli a fiúkat a teológusfocin. Egy lelkészjelölt, aki feladta addigi elképzeléseit a jövőjéről, hogy kövesse az elhívását. De vajon...