Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hűséggel szolgált...

Kádár István Csongor hirtelen halála megdöbbentette volt gyülekezete tagjait. Néhányan tollat is ragadtak, s volt lelkészük életéről, vele kapcsolatos érzéseikről írásban is beszámoltak:

"Kádár István Csongor Nt. Lelkész Úr 1949. április 28-án született a Szilágy megyei Krasznán. Édesapja és nagyapja is református lelkészek voltak, édesanyja tanárnő. Két testvére van: Dr Kádár Gabriella és Kádár Tünde. Házasságot 1973-ban kötött , s 39 évet éltek meg hűségben, szeretetben.

Lelkészi pályáját 1971-ben kezdte. A soroksári gyülekezethez 1984-ben került és 27 évig szolgálta hűséggel. Helyt állt a rendszerváltás előtti nehéz időben, amikor erősen működtek az egyházellenes fékek és gátak.

Szolgálatai során végzett kiváló prédikációi, mélyen meghatották a gyülekezetet, mely példát mutatott a fiatal lelkészeknek.

Betegsége miatt 2010 novemberétől - kérésére - nyugállományba vonult.

Hosszú idő óta, türelemmel viselt egy súlyos betegséget, de a szervezetét ért hirtelen halált kiváltó okkal már nem tudott megbirkózni.

2012. június 7-én hazatért Teremtőjéhez."

"A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen." (Jer. 31,3)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 149, összesen: 1015911

  • 2019. augusztus 23., péntek

    Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló - 2.rész
  • 2019. augusztus 22., csütörtök

    Szerette a csendet. A vidék csendjét különösen. Ritkán volt alkalma itt lenni. Megállt a kertben és nézte a fákat, bokrokat. A szilvafa ágai roskadozt...
  • 2019. augusztus 21., szerda

    A valódi önmegvalósítás nemcsak rólunk szól, hanem a kapcsolatainkról is. Ez egyszerre szabadság és kihívás. Pál Feri ennek a lehetőségeiről és dilemm...
  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten t...