Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Fogadalmat tettek

Szép létszámú gyülekezet, várakozásteljes tekintetek, izgatott fiatalok, bensőséges hangulat. Néhány szóban így jellemezhető az a kép, amely jellemző volt Pünkösd hétfőn az Istentisztelet kezdete előtt.

Felszabadult, örömteli, szeretettől teljes, simogató tekintetektől kisért volt az istentisztelet után.

A kettő között pedig négy fiatalunk, és hat felnőtt testvérünk állt ki - Bodnár Katalin, Bodnár Tibor, Gagyi Krisztina, Hanga Mercédesz, Kertiné Nagy Anna, Kovács Réka, László Beáta, Papp Ildikó Julianna, Schubert Ádám, Szabó Alexandra - Áldozócsütörtököt követően immár másodszor a gyülekezet elé, de most egy rövid kérdéssor után fogadalmat tettek, majd először úrvacsorázhattak.


Örömmel vették át a presbitérium és a gyülekezet, valamint ifjúsági alapítványunk ajándékait: egy-egy Bibliát, egy emléklapot,és egy meghívót ami az őszi Generációs Napokra invitálja Őket.

Kívánjuk, hogy fogadalmukhoz híven tudják gondolataikat, cselekedeteiket Istennek szentelni, s azon munkálkodni, hogy az Őket befogadó gyülekezetnek szorgalmas, lelkiismeretes tagjai legyenek.

 

Ide kattintva megnézhetők a konfirmáción készült képek!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 89, összesen: 1015156

  • 2019. augusztus 21., szerda

    A valódi önmegvalósítás nemcsak rólunk szól, hanem a kapcsolatainkról is. Ez egyszerre szabadság és kihívás. Pál Feri ennek a lehetőségeiről és dilemm...
  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten t...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Idén nyáron is elindult az Ökumenikus zarándoklat.
  • 2019. augusztus 13., kedd

    „…hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Máté evangéliuma 20. rész, 26. vers)