Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Zenés áhítat sokak örömére!

Kiss László lelkész, egyházmegyei főjegyző köszöntése után az énekkarunk a "Zengd Jézus nevét"... kezdetű dícsérettel (ami a zenés áhítat címadó dala) köszöntötte a szépszámú gyülekezetet, majd ezt követően fennállva mindenki énekelte a 167. sz. dícséret első versét.

Kiss László lelkipásztor a 137. Zsoltár 1-6 verse alapján hírdette az Ígét, sokszor hangsúlyozva, hogy az Úr szolgálatában milyen nagy szerepe van az éneklésnek, az énekkarok szolgálatának. (A zenés áhítat kezdete és a lelkipásztori szolgálat itt meghallgatható!)

Az Íge hirdetése után Osváth Zoltán karnagy ismertette a zenés áhítat "menetét" és néhány szóban bemutatta azokat az énekeket, amelyeket az énekkar majd bemutat.

(A második rész itt hallgatható meg!)

Az énekkarunk megalakulásának időszakától  a napjainkig megtett útról beszélt a középső zenei rész előtt karnagyunk. Szólt az Osváth Viktor kórusnévadóról, a többi fellépésről, és azokról az alkalmakról, amikor az énekkar szereplését hangszeres kíséret tette még színesebbé, miként ez a középső rész kezdetén és végén szintén hallható lesz. A Zenés áhítatot nem csak hangszerszólisták színesítették, hanem meghallgathattuk S. Kiss Istvánt - gyülekezetünk tagját - aki saját verseiből olvasott fel.(A harmadik zenei rész, és S. Kiss István versei itt hallgathatók meg.)

 

 

Erre a linkre kattintva a Zenés áhítat végeztével lelkipásztorunk zárógondolata hallgatható meg.

Itt megnézhető a Zenés áhítatról készűlt film!

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 488, összesen: 1771859

  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...