Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Zenés áhítat

Karácsonyi éneklés

 

December 22-én zenés áhítatot tartott gyülekezetünk Osváth Viktor énekkara. Ezzel az egyházi hangversennyel zártuk a naptári évet. Kicsit számadásnak is jó volt ez az alkalom. Műsorunkkal egészen év elejéig tekintettünk vissza oly módon, hogy szerepeltek benne olyan énekek, amiket a 2013-as esztendő elején ismertünk meg, de szerepeltek olyanok is, amelyeket kifejezetten e Karácsony közeli időpontra tanultunk.

Idén először idegen nyelven (latinul) is énekeltünk: azt a kánont (Dona nobis pacem - Adj Uram Békét), amelyet a december elsején tartott Egyházmegyei Kórustalálkozóra tanult meg minden résztvevő kórus az egyesített karhoz - igaz ott magyarul énekelve. Kórusunk kis közössége döntött úgy, hogy a zenés áhítatunkon és a pár nappal korábban lezajlott Adventi Zenés Színpadon történt szereplésünkkor eredeti nyelven énekeljük.

Szintén áhítatunkon hangzott el először részlet Eszterházy Pál nádor, törökverő hadvezér által komponált Harmonia Caelestis (Mennyei Harmónia) című nagyszabású ciklusából. Bizonyos, hogy ebből a sorozatból, ami a magyar zenetörténet egyik kuriózuma, a jövőben megtanulunk még néhány tételt.

Áhítatunkon hangszeres számokat is hallhattunk. Két kórustagunk, Kántor Dénesné Éva és Szőlőssy-Vágó Janka gyermekei, ifj. Kántor Dénes és Szilágyi Domonkos egy-egy oboa- illetve furulyadarabot játszottak. Ezen kívül Papp Bence Soma zongorajátéka révén karácsonyi dalokat hallhattunk. A 21 éves ifjú tagja a „Zene mindenkié" Egyesületnek, amely társulás zenetanulási és zenélési lehetőséget biztosít down-kóros, autista és enyhén értelmi fogyatékos személyeknek, gyermekektől egészen a nyugdíjas korúakig.

Énekkarunk most kis „pihenőre" tért, hogy aztán újult erővel a januári Ökumenikus Imahét keretében hallhassák újra a testvérek.

Osváth Zoltán kántor-karnagy

A fényképfelvételeket Szabó László gondnok úr készítette.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 1739814

  • 2026. július 22., szerda

    A napi ige mentén haladva az igeolvasás imádsággá válhat, ha a zsoltárok tartalma nem csupán „Dávidé”, hanem a sajátunkká is válik. Hét fontos megálla...
  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...