Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Meghívók

Két zenés alkalomra is hívjuk kedves testvéreinket!

Az egyik június 15-én a Soroksári Református templomban tartandó zenés Istentisztelet délelőtt fél 10 órakor. Ezen gyülekezetünk kórusa, az Osváth Viktor Énekkar együtt szolgál az éppen akkor Soroksáron vendégeskedő erdélyi testvérgyülekezetünk, a Székelyudvarhelyi Református Gyülekezet énekkarával. Ezen az istentiszteleten a gyülekezeti énekek és az igehirdetés mellett különböző református énekfeldolgozások is elhangzanak. A két énekkar nem csak külön-külön fog énekelni, hanem két művet közösen is előadunk. Nekünk - a még csak bő két éve alakult kórusnak - nagy élmény lesz egy jóval nagyobb múltra, csaknem két évtizedre visszatekintő dalárdát hallani. Bízunk benne, hogy a gyülekezet és reményeink szerint máshonnan érkezett hallgatóink is így érzik majd!

A másik alkalom, amire szeretettel hívjuk Testvéreinket, egy világi rendezvény, a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében, amelyre június 21-én, szombaton 17:30 órakor kerül sor a Szabadtéri Színpadon. Ez alkalommal énekkarunk nem csak egyházi műveket ad elő.

Mindkét eseményre szeretettel hívunk és várunk mindenkit, sőt arra bíztatunk, hogy hívogassanak másokat is!

Osváth Zoltán karnagy

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 247, összesen: 1741640

  • 2026. július 25., szombat

    Kiállításmegnyitóval és zenés áhítattal vette kezdetét a fesztiválmisszió Taliándörögdön, a Művészetek Völgyében.
  • 2026. július 24., péntek

    A református templom szomszédságában így minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a LéleKzet Református Udvar a ma kezdetét vevő Művészete...
  • 2026. július 23., csütörtök

    Interjú Pál Sándorral, a budafoki református gyülekezet presbiterével, aki sportbíróként a kezdetek, azaz 1986 óta minden Forma–1-es versenyen szolgál...
  • 2026. július 22., szerda

    A napi ige mentén haladva az igeolvasás imádsággá válhat, ha a zsoltárok tartalma nem csupán „Dávidé”, hanem a sajátunkká is válik. Hét fontos megálla...
  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.