Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hálaadó Istentisztelet Virágvasárnap

2015. március 29.-e, Virágvasárnapja emlékezetes örömünneppé lett a soroksári reformátusok életében. Már maga az Istentisztelet is szokatlanul kezdődött, hiszen Kiss Péter lelkipásztor az apostoli köszöntés után személyes hangon köszöntötte a népes gyülekezetet, arra kérve őket, hogy a fennálló éneket hangszeres kíséret nélkül énekelje el a gyülekezet. Igen, hiszen a gyülekezet éneklését kísérő hangszer ekkor még letakarva állt immáron megszokott helyén.

A bűnbánati liturgiát Osváth Zoltánnal együtt végezte el Nagytiszteletű úr. Majd lelkipásztorunk röviden beszámolt arról, hogyan juthatott el a gyülekezet erre az ünnepi órára, hogy ismét használatba vehesse gyülekezeti Istentiszteletein a teljesen felújított mesterharmóniumot. Az első nagy lépést akkor tette meg a gyülekezet, amikor meghívta Mészáros János Eleket, aki nagysikerű jótékonysági hangversenyen szolgált közösségünkben 2014. szeptember 21.-én délután. A rendezvényen mintegy 60. 000,- forint adomány érkezett a harmónium felújítására. Erre a célra hozta el hálaáldozatát Czeitler Márton karnagy úr is 50. 000,- értékben. A mesterharmónium felújítási munkáit elvállaló Tarnai Endre orgonaművész 250. 000,- forintra becsülte a költségeket. A munkák elvégzéséhez szükséges pénzeszközök több mint fele még hiányzott tehát. Egészen addig, míg gyülekezetünk hűséges tagja Kapásiné Rózsika testvérünk meghozta döntését, a hiányzó pénzösszeget ő és családja ajánlotta fel Isten dicsőségére.

A beszámolót követően lelkipásztor úr felkérte Kapási Sándorné, Rózsika testvérünket, Osváth Zoltán karnagy kántorunkat, valamint Tarnai Endre orgonaművészt, hogy közösen adják át újbóli használatra a mesterharmóniumot. A hangszerről négyen vették le a terítőt, majd Kiss Péter lelkipásztor a következő szavakkal áldotta meg a teljesen felújított harmóniumot:

„Az Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, igaz Isten áldja és szentelje meg ezt a hangszert és mindazokat, akik ennek segítségével dicsérik az Urat! Ámen"

Az áldás után Tarnai Endre orgonaművész tartotta meg érdekfeszítő beszámolóját a mesterharmónium teljes felújításának folyamatáról. Az orgonarestaurátorként is ismert előadőművész, karnagy előadásában rengeteg érdekes információ hangzott el a felújított hangszerről. Mesterharmóniumunk 61 billentyűs fúvólég-rendszerű, éppen ezért szinte orgonahangzást elérő hangszer. A változatos hangzásokat improvizációkkal mutatta be Tarnai mester. Különösen érdekes volt az úgynevezett percussion hangzás, amit levegő nélkül szólaltathat meg a kántori szolgálatot végző. Jól ismert 42. zsoltárunk és Johann Sebastian Bach egyik művét már a legerősebb hangzásban a tutti regiszter segítségével adta elő Tarnai Endre orgonaművész.

Álljanak még itt a beszámolóban elhangzottak alapján a mesterharmónium-felújítást érintő legfontosabb, elvégzett munkák. Szükségessé vált az alábbi alkatrészek pótlása:

1 db faragott térdregiszter kinyomó, 1 db működtető, elágazó vaselem és zsanér.
Percossion működésgátló faelem a discant oldalon. Percussion zsanérközvetítő bronzlemez darabok. 2 db rövid profilléc. 1 db forte nyitópálca.

További elvégzett munkák:
Fujtató és levegőtároló szükség szerinti bőrözéses javítása. Teljes hangolás 244 sípnál és hangerő-kiegyenlítés. Régi politúrozás felfrissítése után-pácolása. Felesleges zárlyuk kifoltozása pácolással. Percussion kikapcsoló felszerelése, összeszerelés, üzembe helyezés.

Mindezekért legyen Istené a dicsőség és a hála!

Kiss Péter lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 426, összesen: 1783703

  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.
  • 2026. október 06., kedd

    Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be:...
  • 2026. október 05., hétfő

    Már hivatalos dunamelléki püspökjelöltekként válaszolhattak a kérdésekre Lovas András és Nyilas Zoltán a Ráday Gyülekezeti napon, Kecskeméten.