Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Áldozócsütörtök

Nagytiszteletű Veress Gábor, a Klapka téri református gyülekezet lelkésze hirdette az Ígét az ez évi áldozócsütörtökön. Szolgáltak még a gyülekezet ifjú zenészei, és a kórus is. Köszönjük szolgálatukat. A következőkben meghallgatható az istentiszteleten készült hangfelvétel:

Az istentisztelet képekben:

 

Meghívó az istentiszteletre:

Ez évben is templomunkba várjuk a kerületünk és környezetünk lakóit, akik már több éve ökumenikus istentiszteletünkön ünneplik Urunk mennybemenetelének napját. Az istentisztelet délután 6 órakor kezdődik. Igét hirdet: Veress Gábor a Klapka téri Református Egyházközség lelkipásztora. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Az ünnepi istentiszteletet megelőzően -a lelkészi hivatalban- az ez évben konfirmáló gyermekeink számolnak be megszerzett tudásukról, hogy majd a gyülekezet előtt tegyenek ünnepélyes esküt Pünkösd másnapján.

A Húsvétot követő időszak kiemelt napjai:

Húsvéti Időszak a Húsvétot követő negyven napból áll, és tart egészen Áldozócsütörtökig. Ez az időszak is, akárcsak a Karácsonyt követő Epifánia ideje, az öröm és hálaadás jegyében telik. Ehhez a tartalomhoz azonban hozzájárul még az áldozócsütörtöki „elbúcsúzás" és a megígért Vigasztaló várásának hangulata. A böjti vasárnapokhoz hasonlóan, a húsvét utáni vasárnapoknak is van saját latin neve és - a Húsvét egy-egy aspektusát kiemelő - perikóparendje. 

Húsvét nyolcada, melyet Fehérvasárnapnak is hívnak, a Quasi modo geniti nevet viseli, amely Péter levelére utal: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre". Fehérvasárnap evangéliuma: a feltámadott Krisztus megjelenik a tanítványok között (Jn.20,19-31). A Húsvét utáni második vasárnap latin neve Misericordias Domini (Zsolt.89,3), vagyis az Úr irgalmasságának vasárnapja. A perikópákban szereplő evangéliuma alapján (Jn.10,11-16) szokás a Jó Pásztor vasárnapjának is hívni. A Húsvét utáni harmadik vasárnap Jubilate (Zsolt.66,1): „Örvendj egész Föld az Istennek!"; evangéliuma: Jn.16,16-23. Húsvét utáni negyedik vasárnap Cantate (Zsolt.96:1): „Énekeljetek az Úrnak új éneket!"; evangéliuma: Jn.16,5-15. A Húsvét utáni ötödik vasárnap latin neve kivételesen nem a Szentírásra utal: Rogate (Könyörögjetek). Rogate vasárnap evangéliuma: Jn.16,23-30. 

A Rogate-vasárnapot követő csütörtök Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe és egyben a Húsvéti Időszak záróünnepe. Neve arra utal, hogy e napon volt (sőt, sok helyütt e napon van ma is) az első áldozók illetve konfirmandusok úrvacsoravétele. Áldozócsütörtök és egyben a Húsvéti Időszak tartalmát szépen összefoglalja az Öreg Graduál egyik himnusza, mely énekeskönyvünkben is megtalálható (365. dicséret): 

„Pokolba értünk leszállál,
Fogságból kiszabadítál,
A halálból feltámadtál,
Mennyben nékünk helyt foglaltál."


A Húsvétot követő hatodik vasárnap már a Pünkösd bevezetője. Latin nevét (Exaudi) a 27. zsoltár 7. versszakáról kapta: „Halld meg, Uram, hívó hangomat". Evangéliuma a „másik Vigasztalóra", vagyis a Szentlélekre vonatkozó krisztusi ígéret (Jn.15,26-16,4).

(Forrás: http://www.csapokert.reformatus.hu )

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 210, összesen: 1688952

  • 2026. április 26., vasárnap

    Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház? Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszere...
  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...