Nyugdíjas lesz Berde László lelkész...

Háromgenerációs lelkészcsalád sarja. Segesváron született 1946-ban, édesapja akkoriban Nagybún lelkésze volt. 1951-től Farcádon szolgált, így elemi iskoláit ott kezdte, majd Székelyudvarhelyen folytatta Berde László Péter. Továbbtanulási nehézséget jelentett, hogy édesapja lelkész. Marosvásárhelyen faipari szakiskolát végzett, majd Gyergyóditróban érettségizett. A sikeres teológiai felvételi és képzés után 1971. szeptember 1-jétől két éven át Csekelakán szolgált – a parókiát és a templomot rendbe tette. Nem volt segédlelkész, ez idő alatt sikeresen letette a nagypapi vizsgát. 1973-ban, édesapja nyugdíjazását követően a farcádi gyülekezetbe hívták meg. 1973. december elsejétől tizennyolc éven át szolgált Farcádon, a klasszikus református gyülekezetben. Édesapja munkáját csak folytatnia kellett. Lelkészi szolgálata mellett a közéleti tevékenységre, az emberekkel való együtt munkálkodásra is lehetősége volt. A kultúrház építésének nyilvántartását rá bízták. Mindennapos öröm és élmény volt, hogy a kicsi helyett a falunak szép, modern kultúrházat építettek. Fontos része volt lelkészi szolgálatának a hagyományőrzés: a múlt rendszerben pünkösdöt népviseleti nappá nyilvánították. Mindenki a szokásoknak megfelelően öltötte fel a székely ruhát: a fiatalok pirosban, a középkorúak kékben, az idősek feketében mentek az istentiszteletre. Megyei szinten a második-harmadik templomos gyülekezet volt – „vallásossága munkám értékelését jelentette” – mondta mosolyogva a lelkipásztor.

20 ÉV SZÉKELYUDVARHELYEN
Egyszóval: pályameghatározó a két évtized városunkban – a szellemi és fizikai építés lehetősége. Amit úgy emlegetünk, „kazánházból templom”, az a gyülekezeti tagok áldozatos adakozásának és a külföldi támogatók önzetlenségének eredménye. A parókia megépülése hasonlóképpen: sok jó barát, rokon, hivatalok segítsége által.
A húsz év legösszetettebb kihívása volt, hogy az egyházközség első lelkipásztoraként a 175 faluból beköltözötteket egy közösségbe szervezze. „Nem voltak konfliktusok, kellemetlenségek – összegzi. – 1229-en konfirmáltak, nagy része fiatal házas, gyermekeiket megkereszteltem, közvetlen a kapcsolatunk. Az ifjú párok gyülekezetben való megtartását szívesen végeztem, soha nem éreztem nehéznek.” Másik fontos pasztorációs terület a 15 év kórustevékenység. A dalárda tagjai a gyülekezet magját, mozgatóerejét képezik a presbitériummal, a gondnokkal, a gyülekezeti tagokkal. Több mint kétszáz énekkari szolgálat, amiből számos más gyülekezetben – kiemelten a szórványban – és külföldön.

SZERETEM A HIVATÁSOMAT
Lelki érzékenységét édesapjától örökölte, akit „saját szavai meghatottak”. Érinthetőségét ugyanakkor meghatározta a családi otthon hiánya, hiszen tizenhét éves korától nem szülőközelben élt. Bevallja: „A könnyező pap kategóriájába tartozom”. A gyülekezet tipikus és egyetlen – vallásos emberek közössége. A lelkészi pálya nem hasonlítható semmilyen más munkához, munkahelyhez. A hivatásból gyakorlatilag nem is lehet nyugdíjba vonulni. Fizikailag is képesnek érzi magát, hogy szolgálatokat lásson el. „Farcádtól, ahová negyven év kötött, ugyanilyen fájdalommal váltam meg. A gótikus templomból egy imaházban folytatni… De az a jövőkép, hogy a református imaház után temploma is lesz a lakónegyednek, feloldotta a szülőföldtől való elszakadás fájdalmát. „Fizikailag elmegyek, de lélekben itt maradok” – mondta Berde tiszteletes úr Farcádban. Egy leányka megszólalt: „Mit sírtok, nem hallottátok, hogy itt marad?”. Ugyanúgy, könnyes szemmel fog a Bethlen-negyedi közösségtől is elbúcsúzni. Hozzátéve: „Lelkileg itt maradok”.
2012. június 24-én egyetlen istentiszteletet tartanak a Bethlen-negyedi református templomban, 10 órától. Nyugdíjba vonulása alkalmával kiköszön a gyülekezetből Berde László parókus lelkész. „Nem lehet egy nap ugyanazért háromszor sírni” – véli.

JÖVŐKÉP
Beszélgetésünkkor Anett, az első unoka látványosan kimutatta nagyapja iránti szeretetét. A pihenés éveinek első számú kedvezményezettje lesz a gyönyörű, kedves kislány – a míg a közeljövőben mindkét fiának családja újabb tagokkal gyarapszik. A lelkipásztor édesapja és nagyapja megörökítette saját életét. Szeretné sajátját is leírni, és együtt, könyv formájában a gyermekeknek, az utódoknak hagyni.
Az ezüstévekhez mi boldog, a családban, szerettei és kedvenc foglalatosságai közepette eltölthető időt, lelket és közösséget gazdagító elfoglaltságokat kívánunk. Hozzá jó egészséget, hiszen borítékolható: elhalmozzák a feladatok – nem ér rá majd „nyugdíjasnak” lenni.

(A teljes írás olvasható az Udvarhelyi Híradó 2012. június 8-i számában, Molnár Melinda tollából)