Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Köszönjük Mészáros János Elek

Mészáros János Elek a református templomi mesterharmónium felújításáért énekelt

 

Szeptember harmadik vasárnapjának délutánján nemcsak szebbnél szebb dalokat, de mély,hitbeli gondolatokat is hallhatott Mészáros János Elektől a református templom közönsége. Az énekesről az is kiderült, hogy nemcsak komolyan gondolkodik a világ dolgairól, de az éneklés mellett humorával is szórakoztatta az érdeklődőket.

A jótékonysági hangverseny első perceiben Kiss Péter lelkipásztor köszöntötte a vendégeket: Egresi Antal alpolgármestert, a képviselő testület tagjait és minden érdeklődőt. Elmondta, hogy harmadik alkalommal hívtak vendéget közösségükbe, Dr. Molnár Róbert után Jókai Annát, ez alkalommal pedig a Csillag Születik (negyedik sorozatának) győztesét.

Kiss Péter után Mészáros János Elek is köszöntötte a jelenlévőket, majd elmesélte, hogyan alakult az élete a Csillag születik megnyerése óta. Visszaidézte azt a pillanatot is gyermekkorából (úgy tíz éves lehetett akkor), amikor az Úr azt mondta neki, hogy belőle híres ember lesz. Élete során néha eszébe jutott ez a sugallat, de nem tudta, hogyan fog ez megvalósulni. Mindig szívesen énekelt, és már elmúlt 30 éves, amikor elindultak az énekverseny sorozatok a kereskedelmi csatornákon. A negyedik Csillag születik indulásánál a rokonai is bíztatták, hogy induljon, de Ő azért indult el végül, mert egy belső hang is azt mondta neki: Na, akkor induljál.

A művész hallgatott a biztatásokra, és sikerült időben jelentkeznie, minden adminisztrációs akadályt is leküzdött, a zsűri kritikáinak elviseléséhez nyugalmat is kapott, végül pedig sikerült a győzelem.

- Ha az ember arra az útra indul, amit az Isten kijelöl, minden azonnal sikerül - hangsúlyozta.

Ezután elénekelte Kacsóh Pongrácz János vitéz című daljátékából az Egy rózsaszál szebben beszél című dalt azok emlékére, akik már nincsenek közöttünk. A közönség meghatottan hallgatta, és ez az érzés volt jellemző a többi előadott műsorszám alatt is. Az álom című dal, majd Kodály Zoltán egyik legkedvesebb népdala, az „A Csitári hegyek alatt", a Bánk bánból a hazaszeretet legszebb dala, a Honfoglalás című film legismertebb zenéje, a Hamburgi mennyasszony című operett Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország refrénű dala, végül pedig két református dicséret bemutatásával gyakran könnyeket csalt a nézők egy részének szemébe. Műsora után megjelent CD-it ajándékozta a soroksári református közösségnek.

A hangverseny végén a hallgatóság állva ünnepelte a művészt, akinek Kiss Péter református lelkipásztor megköszönte segítségét.

A jótékonysági alkalmat a Himnusz eléneklésével fejezték be, majd az előadóművész és lelkipásztor úr a kijáratnál személyesen is köszöntötte a résztvevőket. Akik nem siettek, azokat a gyülekezet szeretetvendégséggel fogadta a Galambos teremben.

Kiss Péter lelkipásztor úr jelezte még, hogy adományként     112. 000,- forintot hozott el közönségünk a mesterharmónium felújítására. Legyen Isten gazdag áldása az elkészített adományokon! Legyen egyedül Istené a dicsőség!

P.G.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 147, összesen: 1103541

  • 2020. október 25., vasárnap

    A Lónyay Utcai Református Gimnázium futással tisztelgett 1956 és napjaink hősei, az egészségügyi dolgozók előtt. Kezdeményezésükhöz mások is csatlakoz...
  • 2020. október 23., péntek

    A szabadság levegője járta át: 1956 őszén egyházunk a nemzettel együtt készült a társadalmi megújulásra.
  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...
  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...
  • 2020. október 19., hétfő

    A Wycliffe Bibliafordítók webináriumán keresztül tekinthetünk be a Szentírás fordításának rejtelmeibe.
  • 2020. október 19., hétfő

    Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Prote...
  • 2020. október 15., csütörtök

    Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőké...
  • 2020. október 14., szerda

    Rendkívüli helyzetben, a félelmeink ellenére is merjünk jót cselekedni, mert ehhez kaptuk az Úrtól az erő, a szeretet és a józanság lelkét – foglalhat...