Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Köszöntő

Tisztelt Olvasó!
Kedves Testvérek!

A 2009-es évben -remélhetőleg- nem lesz olyan református fórum, aki nem foglalkozna Kálvin János életével, munkásságával születése 500. évfordulója kapcsán. Jól van ez így! Hiszen mi reformátusok -kálvinisták- vagyunk, ezért a megemlékezés sorozat természetes.
Hibát csak azzal követünk -követtünk!- el, hogy a Mesterről egyébként kevés szó esik, tanításait kevesen ismerik igazán, s a "hivatásos oktatók- is ritkán kerítenek sort arra, hogy téziseit, alkotásait, azok egyes mondatait elmagyarázzák, megértessék a hívekkel.
Természetesen honlapunk nem vállalkozhat tudományos értékű okfejtésekre, vagy arra, hogy az eddigi hiányt pótolja. De arra igen, hogy érdekes adalékokkal, adatokkal, talán más nézőpontból kifejtett magyarázatokkal, esetleg véleményformálásra sarkalló állításokkal hozza közelebb Kálvint.
Ha így lesz, mindnyájunk hasznára szolgál majd!

Száz éve - dédapáink szüleinek korában- íródtak azok a sorok, melyeket olvasni lehet majd. A tárgyi tudás bővítésén kívül érdemes odafigyelni a nyelvezetre, a fogalmazás fordulataira, a tisztelettel leírt mondatokra. Nem csak a száz évvel ezelőtti kor tükröződik, hanem a személy, a vallás, a hit iránti elkötelezettség is.
(Megjelent az "Emlékalbum a reformáczió 400 éves évfordulójára" című díszkiadványban, az Országos Református Sajtóiroda gondozásában, 1917-ben.)

(090106-szala)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 291, összesen: 1738768

  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...