Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az ifi évkezdése január 10-én

2014. január 10.-én, pénteken este hat órára szólt lelkipásztorunk meghívása a Hősök terére ez esztendőnk első ifjúsági együttlétére. A találkozás azért is eltért a szokásostól, mert először segítségre volt szükség a templom szépítésében a karácsonyi ünnepek után. Hat fiatal nagy örömmel látott hozzá az izgalmas feladathoz, és a karácsonyfa díszeit szépen bedobozolták a következő ünnepre.

Fontos volt a találkozás azért is, mert most kínálkozott arra lehetőség, hogy az ifi egész 2014-es évéről beszélgessünk, egyeztessünk. A fiatalok egy-egy kis lapocskára írták fel azokat a témákat, őket foglalkoztató kérdéseiket, melyeket a soron következő ifjúsági órákon Isten Igéjére figyelve közösen megbeszélhetünk. A lapokat titkosan el lehetett helyezni egy kis kosárkában a lelkészi hivatalban. Miután gyorsan megbeszéltük január hónapban ránk váró együttléteket,  találkozásokat nem maradhatott el a csoportos beszélgetés, Igeolvasás, és a közös elcsendesedés imaközösségben az Úr színe előtt. Imádságainkban hordoztuk Urunk elé azon társaink életét is, akik most valami oknál fogva nem tudták elfogadni meghívásunkat. Könyörgésünkben nem felejtkeztünk meg a felvételikre készülődőkről, vagy a vizsgák előtt álló diáktársainkról sem. A több mint két órás találkozót a már szinte elmaradhatatlan asztali foci csaták zárták. Isten éltesse és erősítse továbbra is Igéje és Lelke által ifjúsági közösségünket! Köszönet a szépen elvégzett szolgálatért minden fiatalnak! Egyedül Istené legyen minden dicsőség!

Kiss Péter lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 586, összesen: 1703911

  • 2026. május 23., szombat

    Azért adatott a Szentlélek, hogy Jézus Krisztus élete láthatóvá váljon bennünk és mások számára közvetítse Isten kegyelmét.
  • 2026. május 23., szombat

    A Bárka évente ezer gyermeknek nyújt életre szóló élményeket. Szakmai napot tartottak a Ráday Házban.
  • 2026. május 22., péntek

    A zenetörténet különösen érzékenyen reagált pünkösd ünnepére: a Lélek megjelenése sokszor nem a szövegben, hanem inkább a hangszínben, a lüktetésben é...
  • 2026. május 22., péntek

    Mielőtt a férjem a családunk tagja lett, nem ismerte a kapros-túrós lepényt, családunk egyik különösen is kedvelt finomságát. Ünnepi recept.
  • 2026. május 21., csütörtök

    Portálunk válogatásmagazinja, a Karakter pünkösdi lapszáma megérkezett a dunamelléki gyülekezetekbe. Ajánlónk.
  • 2026. május 20., szerda

    Találkozás, inspiráció, új lendület – első dunamelléki női találkozóját tartotta meg a Missziói Támogató Szolgálat családokért felelős ága.
  • 2026. május 20., szerda

    A mennybemenetel napján elhunyt Victor István lelkipásztorra, vallástanárra egy 2010-ben készült felvétellel emlékezünk.
  • 2026. május 18., hétfő

    Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday H...
  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.