Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Lélek gyümölcse (1)

A szeretet és az öröm...

Kiss Péter lelkészünk köszöntötte a gyülekezetet a pünkösdre előkészítő ökumenikus hét első napján, s külön nagy szeretettel Börzsönyi Jánosné lelkipásztort, aki a Szabó-telepi gyülekezetből jött közénk hirdetni Úrunk Ígéjét.

Bevezetőűl gyülekezetünk kórusa két éneket adott elő: a Sepsy Károly által feldolgotott 369-es számút ("Jövel, Szentlélek Út Isten..." kezdetűt), és Ádám Jenő feldolgozásában a 372. számút ("Könyörögjünk az Istennek...).

Az igehirdetés előtt az ökumenikus (sárga) énekeskönyvből - amit a héten használni fogunk - közösen énekeltük el a 38-as számú éneket .
A tervezett program szerint a Lélek gyümölcséről (Galata levél 5:22) szólnak ezen a héten a bizonyságtételek, amelyek közül Nagytiszteletű Asszony a szeretetről és az örömről szólt.

(Az igehirdetés meghallgatható erre a sorra kattintva!)

Az ökumenikus hét első alkalma a hírdetésekkel, illetve a 27. számú ének eléneklésével fejeződött be.

(Az egész heti program itt elolvasható!)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 114, összesen: 1202808

  • 2021. augusztus 03., kedd

    Hogyan segíthet a mozgás és a minket körülvevő környezet az imádságban való elmélyülésben? Miskolczi Enikővel a nemrég megjelent „Imaséták. Példatár” ...
  • 2021. augusztus 03., kedd

    Augusztus 2-át az 1972-es Roma Világkongresszus jelölte ki a holokauszt során életüket vesztett cigányok nemzetközi emléknapjának – hazánkban a ...
  • 2021. augusztus 03., kedd

    A 2021. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárásba történő jelentkezés fontosabb információi
  • 2021. augusztus 02., hétfő

    Javában zajlik Budapesten a Dunamelléki Református Egyházkerület központjának felújítása és a 2019-ben leégett Ráday utcai kollégium újjáépítése.
  • 2021. augusztus 01., vasárnap

    „Hat évig kergettük ezt az álmot, mire egész más módon, mint gondoltuk, miénk lett ez a csoda." Hogyan lesz egy parasztház és a hozzá tartozó kút áldá...
  • 2021. július 29., csütörtök

    Kapolcson a céltalan barangolás is feltölt, a régi kövekből rakott házak és kerítések, a kemencében sült ételek illata erőfeszítés nélkül segítenek me...
  • 2021. július 29., csütörtök

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet alábbi hitéleti alapképzési szakjaira nappali és levelező munkarendben: református...
  • 2021. július 28., szerda

    Miként alakult a művészet és az egyház kapcsolata az európai történelemben? Mit árulhat el egy művészeti alkotás Isten és az ember kapcsolatáról? Föld...
  • 2021. július 27., kedd

    „Abban hiszek, hogy mindenki tud zenélni és énekelni. Rengeteg gátlás és korlát épül belénk, ami elveszi az örömünket, ezeket a falakat szeretném áttö...
  • 2021. július 27., kedd

    Több ezer résztvevőt, köztük rengeteg határon túlról érkezőt várnak a kedden kezdődött Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóra Debrecenbe. A feszt...