belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Turcsik Ferenc

Álmodtam egy világot magamnak

Az álmok és utópiák mindig a jelenben gyökereznek

„Utópikus az a tudat, amely az őt körülvevő „léttel" nincs összhangban."
(Mannheim Károly)

Az álmok és utópiák mindig a jelenben gyökereznek. Ahogyan Istent is leginkább antropomorf módon írjuk le, így van ez az álmainkkal is.
Abból dolgozunk, amink van, azaz: a meglévők alapján próbálunk meg egy másik valóságot konstruálni. Ha megnézzük az utópiák történetét, akkor sem látunk mást.

Platón az általa elképzelt ideális államban gyakorlatilag a spártai mintát követi. Persze ehhez elképzel valami olyat is, amiről azt gondolja, hogy ezt a fajta városállami berendezkedést még tökéletesebbé tudja tenni. Ha a kolostorokat ismerők elképzeléseit vesszük, akkor azt láthatjuk, hogy ott sem mentesek ezek a gondolatok a valóság pecsétjétől. Vagy gondoljunk Karl Marx-ra, aki valós kritikát fogalmazott meg társadalmának visszásságaival szemben, de ennek az „álomnak" a beteljesülése nagyobb poklot hozott, mint amit megszüntetni kívánt. Ezzel együtt is valós társadalmi kérdésekre adott válasz volt ez is. Persze gondolhatunk a XX. század egyik legnagyobb magyar gondolkodójára, Bibó Istvánra is, aki Uchronia c. írásában elképzelt időben, de a valóságra alapozva írja le gondolatait.

Az ember képtelen kiszakadni saját korlátai közül, ahogy az őt meghatározó társadalmi környezet sem hagyja érintetlenül. Talán nem is célja ez sem az elképzelt helyeknek (utópia), sem az elképzelt időknek (uchronia). Ez inkább az álomlátás egy fajtája. Maga az utópia kifejezés Thomas More-tól (Mórus Tamás) származik, aki főművét (1516) ezzel a címmel látta el, és a szó előtagjával a görög „jó" és a görög „nem" kiejtésbeli hasonlóságát használta ki, ami a görög „hely" kifejezéssel együtt olyan nemlétező helyre utalt, amely egyúttal jó (azaz: tökéletes) is.  Az ilyen, a valóságban megvalósíthatatlan elképzelések azonban megvalósíthatatlanságuk ellenére meghatározóak voltak a politikai és társadalmi rendszerek bírálatában. Ugyanis a műfaj nem csupán egyfajta mesés formában tette lehetővé a kritikát, de egyúttal alternatívát és irányvonalakat is kínált az éppen aktuális társadalmi és politikai intézmények reformjához.

A XX. századdal az utópiák helyét felváltotta a disztópia vagy antiutópia. Ilyen például Aldous Huxley Brave New World-je vagy George Orwell 1984-e. De akár gondolhatunk Johanna Braun és Günter Braun A nagy varászló tévedése c. könyvére is, mely magyarul 1986-ban jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat egyik tagjaként. Ezekben már nem az ideális vagy elképzelt tökéletes társadalom és állam valósul meg, hanem egy nagyon is borús képpel találjuk magunkat szemben. Egy olyan negatív jövőkép sötét színei tárulnak elénk, ahol szenvedés az emberi élet. Hogy miért lehet ez így? Hol vannak a változás gyökerei? A kérdésre elég triviális a válasz, hiszen az utópiák megvalósítására tett próbálkozáslegalább két nagy rettenetes és embertgyalázó kudarcát élte meg a XX. századi ember a fasizmus és a kommunizmus szörnyűségeivel. Nem véletlenül választotta Aldous Huxley sem előbb idézett könyvének mottójául Nyikolaj Bergyajev egyik gondolatát: „Úgy tetszik, az utópiák sokkal inkább megvalósíthatók, mint ahogyan azt hiszik. S voltaképpen egy sokkal nyugtalanítóbb kérdés előtt találjuk magunkat: hogyan kerüljük el határozott megvalósulásukat? ... Az utópiák megvalósíthatók. Az élet az utópiák felé halad. És talán egy újabb évszázad kezdődik el, egy olyan század, amikor az értelmiségiek és a művelt osztály majd olyan módozatokról álmodozik, amelyekkel el lehet kerülni az utópiákat, és vissza lehet térni egy nem utópista társadalomhoz, amely kevésbé „tökéletes" és szabadabb."

A XX. század fordulóján élt Mannheim Károly filozófus úgy vázolja fel a történelem menetét, mint az egyik tópiától (rendtől) az utópián át a másik tópiáig tartó útvonalat. Az utópiáról írott könyve (Ideológia és utópia) alapján is megállapíthatjuk, hogy az utópikus gondolatok milyen könnyen társadalmi, politikai programmá („ideológiává") és így „a ma utópiái a holnap valóságaivá" válhatnak. Azonban az utópikus tudat, Mannheim szerint, mégsem szűnik meg. „Az utópia teljes eltűnése az egész emberré válás formáját átalakítaná. Az utópia eltűnése statikus tárgyiasságot hoz létre, amelyben az ember maga is dologgá válik. A legnagyobb paradoxon jönne így létre, ami csak elgondolható: a legracionálisabb önuralom embere az ösztönök emberévé válna, s az ember, miután hoszú, áldozatos és hősies fejlődés révén eljutott a tudatosság legmagasabb fokára - ahol a történelem immár nem vak sors, hanem saját alkotás -, az utópia különböző formáinak megszűnésével elveszti történelemformáló akaratát és ezzel betekintését a történelembe is."

Az utópia tehát olyan álom, amelyben az ember megálmodja öntranszcendenciáját. Ezzel nem is volna baj, hiszen a munkával kapcsolatos fejlődés sem valósult volna meg Marx nélkül, ahogy a feminizmus vagy az öko-forradalmárok nélkül sem lennénk ott, ahol vagyunk, és sokkal szegényebb és kevésbé differenciált lenne a világ. De hinni abban, hogy az ember önmagában képes arra, hogy transzcendentálja saját magát, olyan fokú naivitásra utal, amely valóban utópisztikus, hiszen az őt körülvevő léttel nincs kapcsolatban. Ugyanis ha ez a kapcsolat meglenne, akkor nem becsülné fel ennyire az emberi természetet, amelynek sorsa másra determinálja az emberiséget - éppen annak hiányos és esendő volta miatt.

Dietrich Bonhoeffer beszél az utolsó és az utolsó előtti (dolgok) kategóriájáról. Úgy érthetjük meg ezt, hogy míg Bonhoeffer a Követésben a tanítvány kiválasztott, elkülönített és szent voltáról írt - mely szerint a világi létnek kell szentnek lennie, különben nem Krisztus-követés -, addig a Börtönlevelekben ezt megfordítja és arról beszél, hogy a szentségünk legyen evilági, különben nem ott vagyunk, nem azon a helyen, ahol Krisztus „másokért van". Az emberi élet feszültsége, amely a profán és szent viszonyát ilyenformán is meghatározza, megjelenik az utolsó és utolsó előtti kapcsolatában is. Bonhoeffer szerint bár ismerjük Isten utolsó szavát, amellyel megigazítja a bűnöst, az utolsó előttiben, azaz abban a világban élünk, amelyet megigazít. „A holtak feltámadásában és egy új világban csak akkor hihetünk, ha a földi életet úgy szeretjük, hogy anélkül minden veszni és pusztulni látszik... Az utolsó szót nem lehet, nem szabad hamarabb kimondani, mint az utolsó előttit. Az utolsó előttiben élünk, nem igaz?"

A Bonhoeffer-i nyomvonalt követő keresztyén jövőkép és várakozás nem utópia. Sokkal inkább olyan világ, amelynek a kapui előtt állunk. Bár nem mi álmodtuk, hanem Isten adja azoknak, akik hisznek benne, mégis egyfajta önmegvalósulás ez számunkra. Nem öntranszcendentálás, hanem részesedés. Az utolsó, saját szabad döntése révén betör az utolsó előttibe, azaz Isten maga transzcendentálja az embert. Ezért lehet igazabb, mint bármelyik utópia...

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabados Tamás
Szeretem az álmot
A legérthetőbben versben tudnánk előadni, hiszen ő maga is inkább költészet, mint bármi más

Gondolkorzó

Tóth Sára
Miért álmodnak szebbeket a katolikusok?
C. G. Jung protestantizmus-kritikájának továbbgondolása

Felszín

Szakács Gergely
Jézus álmodni tanít
És majd egyszer felébreszt

Gueth Péter
A macskakövek elmélete
Mi a közös a macskában, a vajas kenyérben és a szikladarabokban?

Kedvek Vera
Az Álmoskönyv
A legtöbb háztartásban megtalálható, de mennyire adhatunk a szavára?

Magasság

Novotny Dániel
Artificial reality
- hazatérünk a virtuális valóságba?

Turcsik Ferenc
Álmodtam egy világot magamnak
Az álmok és utópiák mindig a jelenben gyökereznek

Dobóczky László
Valóság vagy sem?
Égető kérdés: élek-e, vagy csak gondolom?

Mélység

Pete Violetta
Szárnyalók és szárnyaszegettek
Belénk fojtott álmok

Nagy László
„Ha nem jön álom a szememre…”
Túlhajszolt önmegváltás – vesszőfutás álmatlanul álmok nyomában

Bella Péter
Kezdő álombúvárok kézikönyve
Jártál már vendégségben a saját tudattalanodban?

Teljesség

Hantos Péter
Olyanok voltunk, mint az álmodók
Amikor az élet felülmúlja az álmot

Dull Krisztina
Van egy álmom! Kell az egy magyarnak?
Késő őszi körút a déli államokban Martin Luther King nyomán

Réz-Nagy Zoltán
Vallást álmodni, álmot vallani
„Az emberek ma azért ateisták, mert nincsenek látomásaik.” Gerd Gerken

Üzenet

Horváth Dániel
Megtelni Isten-szerelemmel
Ady Endre versének megzenésítése – először nálunk

Miklya Luzsányi Mónika
Párhuzamos valóságok
Belenőni a valóságba, vagy a meséket valóra váltani?

Bölcsföldi András
Nincs egy álmom
Fejre húzott pokróc alatt

Áthallások

Géczy Katalin
Álomfüggők
Nem akarok Isten szeretete nélkül álmodni

Tóth Sára
Álom, kóma és valóság?
Viskó, düledező viskó a világ a hit perspektívája nélkül

Farkas István
Miről álmodnak a zenekari árkon túl?
Opera jelenetek – távol a valóságtól?

Miklya Luzsányi Mónika
Nem mese ez, gyermek
Doktor Parnassus és a képzelet birodalma

Miklya Zsolt
Tekintet zöld profilban
Gondolatok három Chagall-litográfia nyomán

Riport

Pete Violetta
Az álomfejtő
Egy blog, egy admin, sok ezer álom

Hegedűs Márk
Hogy ne legyen rémálom a munka
Milyen munkahely az, ahol jól érzed majd magad?

Kitekintés

Kádár József
Betemetve
Devecser, ahol álmatlanok az éjszakák

Látogatóink száma a mai napon: 2970
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209402

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat