János evangéliuma 14:1; 5-6

I. Ne nyugtalankodjék a szívetek!

Gyülekezetünk 99. évében elhunyt gyülekezeti tagunk múlt heti temetésén erről az Igeversről beszéltem. Ilonka néni nyugalmat, biztonságot sugárzott. Gyakorlatias dolgaival, hátterével e nyugalmat is biztosította.

Minden hívó ember ilyen nyugalomra törekszik.

Szeretnénk nyugalmat magunkban és szeretnénk másoknak is nyugalmat adni.

Nagyon sok evilági izgalmunk van: Mit szólnak mások rólunk? Megmarad-e a viszonylagos jólétünk? Szeretnek-e minket? Hibázunk-e a dolgainkban? Nem történik-e rossz velünk, vagy szeretteinkkel?

De hívő „izgalmaink" is vannak: Megbocsátatnak-e bizonyos konkrét bűneink? Üdvözülünk-e? Jól imádkozunk-e mások előtt? Jól teszünk-e bizonyságot? Jó hívek vagyunk-e?

Hogyan tudunk minderre megnyugodva gondolni?

Jézus mondja: Higgyetek én bennem!

II. Honnan tudnánk az utat?

Jézus természetesnek veszi, hogy tanítványként tudjuk az utat. De tényleg így van ez?

A maguk módján hívek, a templomba nem, vagy évente járók, onnan elmaradók, a Bibliát nem olvasók, a nem imádkozók, az Isten szeretetét nem gyakorlók, nem tudják az utat, bár sokszor azt hiszik, hogy tudják. Tévelyegnek és ezt nem is ismerik fel. Némelyikük talán jó szándékú, mégis eltéved.

A templomba járó hívek vajon mind tudják az utat?

Hiszen azon van szelídség, de határozottság is; öröm, de sírás is; baj és áldás is; kudarc, de eredmény-gyümölcs is. Jól választunk ezek között, mikor melyik jön? Hogyan tudom megkülönböztetni ezeket?

III. Én vagyok az út

A hívő Krisztusi módon dönt, ezért Krisztusi eredményeket lát.

Látja, hogy a szelídség mikor nem megalkuvás, a határozottság mikor nem kioktatás. Megérti, a baj mikor nem a bűn következménye és az eredmény mikor nem emberi.

Nem retteg a hívő  az aktuális döntéstől, hiszen minden időben az úton van, ezért a hibákat is Jézusban tudja észrevenni és kijavítani. Jézus ott van és segít, hogy az Övéi maradjunk.

Maradhatunk és maradjunk is Jézusban!

Ámen