Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. február 22.

 

János evangéliuma 11: 49-52

 

Kajafás főpap szava felénk kérdés lehet, mi értjük-e a világ realitásait, és megtudjuk-e különböztetni azokat Isten realitásaitól?

I. Jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért...

Háborúban egy embert, egy szakaszt, vagy akár egy nagyobb egységet is feláldozhatnak egy hadművelet sikeréért.

Dugovics Titusz egy jelképért, a győzelem lehetőségéért vetette le magát Nándorfehérvárnál a török katonával, hogy a török zászló ne jelezze a török győzelmet a váron.

Ha egy ember okvetetlenkedik egy közösségben az egészet szétverheti, így gyakran megválnak tőle.

A világ kegyetlen, de igaz realitása ez. Az egy ember élete, szeretete, útja, eltörpül a megmenthető sokaságé mellett. Igaz így az érvelés.

De a nép nem akkor veszik el, amikor a rómaiak, vagy ma akárkik lecsapnak rájuk, hanem ha a lelkükben vallanak kárt.

II. Főpap volt.

A lelkésznek, a bírának felállnak az emberek, amikor bemennek a szolgálatra, mert az Urat, illetve az ügyet képviselik ott.

Akkor is megteszik, ha sok baj van azzal a lelkésszel, vagy bírával.

A főpapi szolgálat Istentől való volt, bár nem biztos, hogy minden főpap úgy élt, ahogy azt az Isten parancsolta.

A szolgálatunk szülőként, tanárként, hívőként, presbiterként, Isten ajándéka, méltóság és felelősség. Aki így veszi, annak áldásra, aki nem, annak ítéletre.

Nekünk legyen áldásra!

III. Meg fog halni a népért

Sokan hihették, hogy szabadságharcosként fog meghalni, vagy királyként, vagy főpapként él tovább majd. Nem így volt.

Nem pénzért függetlenségért vagy más földi dolgokért tette.

Az nem vall kárt-e világban, aki elfogadja ezt. Mi is így üdvözülhetünk.

Jézus az egész világon jel lett. Mindenhonnan hívogatja azokat, akik Istenéi.

Hála Istennek, hogy értünk, a mi bűneink váltságáért is meghalt, így minket is hívogat!

 

Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 54, összesen: 274720

  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.