Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Berkesi Judit és Berkesi Gábor bizonyságtétele

Április 1-re, hangsúlyozottan nem áprilisi tréfaként hívogattunk az ismert sportriporter hölgy és édesapja bizonyságtételére.
Berkesi Gábor lelkipásztor áhítatával kezdődött az alkalom, aki az I. Kor. 1:18  "Mert a keresztől szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje." - alapján hirdetett Igét.
Berkesi Judit a beszélgetés során először arról beszélt, természetes a családjában a sportszeretet, maga is futballozott, így könnyen választotta a riporteri pályát. Elmondta, hogy hitbeli háttere sokszor támaszt jelent a szakmai munkájában is.
Berkesi Gábor beszédéből kiderült, egyik "főszurkolója" a lányának és örül, amiért a sporthoz való kapcsolatuk ilyen módon megjelenik.
Kiderült, hogy Berkesi Judit számára sokat jelentett a tavalyi vizes VB, ahol a lányok nyertek és ő osztozhatott az örömükben. Természetesen a labdarúgó EB is nagy élmény volt a számára.
A beszélgetésen a résztvevők sok kérdésére válaszoltak, majd a gyülekezet ajándékát vették át, többek között két - a templomot ábrázoló - bögrét.
A beszélgetés a gyülekezeti teremben folytatódott szeretetvendégséggel.

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 26, összesen: 252106

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája