Nyomtat Elküld Olvasási nézet

július 2.

Lekció: Apostolok cselekedetei 24:10-21

Textus: Apostolok cselekedetei 24:12-13;15-16

 

I. Nem láttak vitatkozni, vagy a nép között lázadást szítani.

A közösség pl. egy nép tisztelete jelzés értékű dolog. A nyelven keresztül ezt könnyű megmutatni, vagy kikerülni.

Angolból átvett szokás - talán a túlzott automatizmus miatt - a letegezés, fiatalok időseket, férfiak nőket, egyszerű emberek vezetőket.

A hívő ember igyekszik a tisztelet jeleit mutatni mindenki felé, a saját népünk felé különösen is.

Pál küldetése a pogányok között volt.

Pogány vidéken bement a zsinagógákba vitatkozni, de a városokban is vitázott.

A pogányok között e szolgálatnak inkább munka, mint kihívás jellege volt.

A Jeruzsálembe már másként élt.

A szent város a templom és a nép.

Ide már egyértelműen áhítatosan, a hitének különleges gyakorlása szerint ment. Még ha tudta is, hogy Isten majd tovább küldi ismét - immár fogolyként - a pogányok közötti szolgálatra.

Tehát valóban még csak nem is vitatkozott, de a nép vezetői ellen sem szervezett lázadást.

Volt küldetése Istentől, amit a népe iránti tisztelettel tudott véghez vinni.

A küldetésünk nem összetörésre, megbántásra, tiszteletlenségre épül.

Nem tegezünk le, nem nézünk le másokat.

De amit tehetünk az evangélium hirdetésére, azt megtesszük.

 

II. Lesz feltámadásuk az igazaknak és a gonoszoknak

Sokszor tévesen szólunk a feltámadás felől, mintha csak a jók támadnának fel.

Hitünk szerint a jók az üdvösségre, a gonoszak a kárhozatra támadnak fel.

A jóknak Istennel boldog örök életük lesz (van), a gonoszak pokoli örök életet fognak élni (élnek).

Az élj a mának (Carpe diem) életérzés része, hogy egyszer élünk, vesd bele magad a mába, nehogy valamiről lemaradj, a következményekkel pedig ne törődj.

Sokszor már a földön megbánják az emberek a meggondolatlan beleugrásokat az ilyen dolgokba.

De hisszük, hogy ha a földön nem az örök életben lesz számonkérése ezeknek az ügyeknek.

A keresztyén kultúra körében döbbenetes szokások ragadnak meg lassan nálunk is, akár a családi, vagy egyéni életet, házasságot, munkát, gyermek nevelést tekintve.

Mintha nem lenne elszámolás.

Lesz feltámadásuk az igazaknak és a gonoszoknak... is.

 

III. ...arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.

A hívő emberek küldetése nagyságrendekkel különbözhet egymásétól kihívásaiban, felkészülési követelményeiben, eredményességében.

De a hívő takarítónak, kőművesnek, eladónak, építésznek, lelkésznek, pedagógusnak és mindenki másnak a maga szakmájában kell először tiszta lelkiismeretűnek lenni.

És természetesen a családi életében.

Tiszta lelkiismeretünknek először és elsősorban Isten előtt kell lennie.

Tudnunk kell megtartottuk-e a parancsolatait és az Ő szeretete szerint éltünk-e?

De ezt sokszor az emberek előtti tiszta lelkiismerettel tudjuk tesztelni.

Hiszen oka van, ha az nem tiszta. A szavunk lehet kemény, ha úgy kell hirdetni az evangéliumot ,(mint Keresztelő Jánosé a hozzájövő farizeusoknak és szadducesoknak: „viperáknak fajzatai ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?") de nem lehet a beszédünk vagy a tettünk szeretetlen, irigy, vagy igazságtalan.

Arra törekszünk, hogy a lelkiismeretünk mindenkor tiszta legyen.

Vizsgáljuk, hát a lelkiismeretünket az emberek felé is. És ha kétségeink vannak, akkor Isten szeretetével lehet mérlegelni, tényleg elbuktunk-e az emberek között, vagy nem.

Adja Isten, hogy akár megvallva, letéve is az emberekkel szembeni bűnöket - ahogy azt a helyzet elvárja - mindig megtisztíthassa lelkiismeretünket Ő.

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 53, összesen: 274719

  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.