Nyomtat Elküld Olvasási nézet

szeptember 22.

 

II. Timóteus 1: 9; 12; 14

„Mert Ő szabadított meg minket, és Ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk."

„Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra."

„A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szent Lélek által."

(Lekció:  II. Tim. 1: 8-18)

 

I. Ő szabadított meg minket.

Timóteus Lisztrában csatlakozott Pálhoz. Mivel félig görög, félig zsidó származású volt, ezért mindkét nép felé hitelesen hirdethette az Igét, de ehhez körül kellett metélni őt. Vállalta ezt és a Pál melletti, majd az önálló szolgálatot is, hogy az Isten szolgálatában legyen. Pál viszont, aki emberileg a mestere volt, ekkor börtönben ült. Jó körökben az emberek nem büszkék arra, hogy ha a rokonuk, barátjuk, vagy a mesterük börtönbe kerül. Hiába magyarázná, hogy ő nem köztörvényes bűnöző, hanem a hitéért üldözik, mégsem vet jó fényt a mellette kiállóra. Pál nem csak azt üzeni Timóteusnak, hogy ne szégyellje őt, hanem arról is beszél, hogy bár a keze bilincsekben van, mióta nem az indulatai és a tévedései rabságában van, azóta szabad.

A hitvalló életnek lehet következménye a másokénál egyszerűbb élet, megkülönböztetés, üldöztetés, vagy akár ahogy a cibakházai plébánossal történt szörnyű gaztett mutatja, akár halál is, mégis az Istentől kapott szabadság boldoggá tesz és az örökélet reményét adja.

 

II. Istennek van hatalma, hogy a rám bízott kincset megőrizze.

Pálnak a börtönben nem sok vagyona lehetett, inkább kiszolgáltatott volt anyagilag is.

Ő azonban szolgált, evangéliumot hirdetett, Istentől jövő módon szeretett és ezért már ezen a földön kincse volt, amit a rozsda nem emészthetett meg és a tolvaj sem lophatott el.

A pénzünk legyen bár a bankban, ingatlanban, részvényekben, aranyban, vagy a párna alatt, elértéktelenedhet és elveszhet.

A mennyei kincset is fenyegeti veszedelem, ki van téve támadásnak, kísértésnek, aljasságnak, irigységnek, de az Isten meg tudja menteni, őrizni bennünk.

 

III. Őrizd meg

Timóteus Isten útján járhatott, elindulva a nagymamája és édesanyja hite után, még különleges szolgálatba is állhatott. Nem „csak" képességeket, de lelki ajándékot, karizmát is kapott. Sokaknak - hívőknek és nem hívőknek - van különféle jó képessége, de sok hívőnek lenne felébreszthető lelki ajándéka. Aki azonban meg se próbálja imádságban elkérni a lelki ajándékát, nem könyörög azért, hogy Isten Lelke által segíthessen, az lehet, hogy sose tudja meg, milyen karizmája lett volna.

Fel kell ébreszteni, meg kell mutatni és utána meg kell őrizni, hogy lustaságból vagy félelemből, vagy más okból el ne vesszen mindez!

 

Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 22, összesen: 260378

  • 2024. december 19., csütörtök

    Megjelent a Karakter téli száma.
  • 2024. december 18., szerda

    Budai Árpád szakmája, hivatása és a misszió iránti elkötelezettsége egyaránt megjelenik az általa fából elkészített bibliai történetekben.
  • 2024. december 17., kedd

    Szó-Tér néven nyílt meg a budapesti egyetemi missziók új közösségi helye Budapesten, a régi Adna kávézó épületében a Török Pál utca 6. szám alatt.
  • 2024. december 16., hétfő

    Ünnepélyes keretek között letették az új pesthidegkúti református templom és gyülekezeti ház alapkövét 2024. december 15-én vasárnap.
  • 2024. december 15., vasárnap

    Szentendrén nemcsak falak épültek negyedszázad alatt, hanem közösségek és személyes életek is. Huszonöt éve alapították a gimnáziumot, amelyet minden ...
  • 2024. december 14., szombat

    Zán Fábián Sándor püspök adventi üzenete a háborús országból
  • 2024. december 12., csütörtök

    Ponori Thewrewk Aurél „Csillagok a Bibliában” című könyvének új kiadása valódi ékkő, amelyen megcsillan a hit és a természettudomány fénye – hangzott ...
  • 2024. december 11., szerda

    Balog Zoltán püspök adventi videóüzenete
  • 2024. december 11., szerda

    Kárpátaljára látogatott nemrégiben hét dunamelléki lelkipásztor, hogy Isten vigasztaló és reményteljes evangéliumával erősítse a helyi református gyül...
  • 2024. december 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Székely Zsoltot, a Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát advent második vas...