Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A szülőföld legyen ismét haza

Váljon valóra a szülőföldön boldogulásunk vágya!

A fenti címmel tartott előadást 2011. február 22-én Duray Miklós felvidéki politikus,
író a Soroksár-újtelepi Római Katolikus Egyházközség Gyülekezeti Házában.
A helyi református gyülekezet meghívására ellátogató Duray Miklós előadásában annak a természetes vágynak adott hangott, hogy a felvidéki magyarság számára a szülőföldnek ismét hazává kell válnia. Mint mondotta, a magyar nemzet, trianoni határokat átívelő közös jővőépítése, együttes jövőtervezése a nemzeti identitás helyes megörzésének legfontosabb záloga. Nem elkeseredni kell a jelenlegi állapotokon, hanem élményt teremtő közös jövőt kell tervezni. Amelyik nemzetnek nincs jövőképe, léte veszélyben forog -mondta az előadó.

A közel egyórás előadást, egy bő órás fórumbeszélgetés követte. A mintegy ötven fős
hallgatóság folyamatosan ostromolta kérdéseivel az előadót. Végül az előadás résztvevői megvásárolhatták Duray Miklós legújabb, a trianoni diktátum 90-ik évfordolójára megjelent A megvalósult elképzelhetetlen című kötetét, amelyet a szerző dedikált.

Egy hasznos, hazaszeretetünket építő előadásban volt részünk. Istené a hála!

(110224-Péterffy György)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 247, összesen: 1796780

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...