Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kérték a véleményünket

A soroksári önkormányzat július 12-re hívta össze a kerület vállalatainak, iskoláinak, egyházainak vezetőit, hogy a BM által életre hívott Közbiztonsági Háló program megvalósulásáról, annak beindulásáról meghallgassa az érintettek képviselőit. A megbeszélésen részt vett mindkét lelkészünk, Kiss Péter, és Péterffy György is.

Szinte minden kerületi iskola, óvoda, és egyház képviseltette magát az eszmecserén! Egresi Antal alpolgármester köszöntője után, Ivacs Balázs BM osztályvezető szólt a Háló program beindításának szükségességéről, az eddigi tapasztalatokról, s mint mondta: az érintettek véleményére is nagyon kíváncsiak, hiszen így lehet még jobbá, eredményesebbé tenni a Hálót!

Rendkívül érzékeny reakciókat lehetett hallani az iskolák, óvodák vezetői részéről. Fejtegetésükben elmondták, hogy a rendőrség, és a velük együttműködő önkéntes rendvédelmi szervezetek nagyon sokat segítenek az intézményeik gyermekeinek. A reggeli csúcsforgalom levezetésénél, a kábítószeres bűnözők távoltartásával, a közlekedés rendjének elméleti, gyakorlati oktatásával, a bűnmegelőzési előadások megtartásával. Nagy biztonságot nyújt, hogy tudják; ha baj van, kihez, milyen módon lehet fordulni, honnan várható a segítség.

Kiss Péter lelkészünk -annak ellenére, hogy „csak néhány hetes soroksári" lakos- jelentős segítség nyújtását ajánlotta fel a jelenlevőknek. Elmondta, hogy nézete szerint a családban kellene nagyon pontosan, szinte rutinszerűen kialakítani azokat a viselkedési formákat, amelyek önmagukban védelmet nyújtanak a szélsősége megnyilatkozások ellen. De azt is tudja, hogy napjainkban a szülők, pedagógusok szerteágazó kötelezettségei miatt bizony erre egyre kevesebb idő és energia marad. S ezen a ponton kérte a jelenlevő óvodai, iskolai vezetőket, s rajtuk keresztül a családokat, hogy igényeljék az egyházak, a Soroksári Református Egyházközség segítségét! Akarják, támogassák, hogy az intézményeken belül is jelen lehessen a szeretetre, egymás tiszteletére, segítésére alapuló erkölcsi oktatás elmélyítése. Hiszen a bűnesetek csökkentése, egymás megóvása nem csak a büntetések szigorításával, hanem a morál idejekorán történő javításával is lehetséges.

(110713-szala)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 144, összesen: 1669011

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével