Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Húsvét üzenete

"Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.
Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.
(János 20: 19-21)

Kedves testvéreim!

2012. esztendőnk szép tavaszán, Húsvét ünnepének hármas üzenete így akar megszólítani minket:

1. A Feltámadott nélküli gyülekezet, mindig zárt közösség. Így olvassuk a jánosi leírást: a hétnek első napján mikor az ajtók zárva voltak. Ha nem a Feltámadott Úr Jézus Krisztus van egy gyülekezeti élet közepén, akkor az a közösség szükségszerűen zárt, bezárkózó, másokat elfogadni, befogadni nem képes, kirekesztő gyülekezet lesz.

2. A Feltámadottal találkozott gyülekezet befogadó közösség. Egyértelműen kitűnik az evangéliumból, hogy akik már találkoztak a Feltámadottal másképpen viszonyulnak azokhoz, akik kiszakadtak a közösségből. Nincs semmi nyoma Tamás megítélésének, minősítésének, megbélyegzésének. A feltámadott Úrral találkozott tanítványi közösség nem minősíti Tamás állapotát, helyzetét, hanem egyszerűen elmondták neki, mit tapasztaltak Jézus közelében, hogy mennyi öröm áradt életükbe, mert látták az Urat. Most már sugárzott róluk, hogy átélték amiről beszélnek: él az Úr, Feltámadott az Úr Jézus Krisztus.

Húsvét Ünnepén a mindenkori gyülekezet feladata, hogy megvizsgálja: miképpen tekint a saját közösségéből kiszakadt testvéreire, és minősítések értékítéletek meghozatala előtt végiggondolja: meglátszik rajtunk, hogy mi a Feltámadott Úrral élünk. A Húsvét örömhíre így hangzik: Tamás azért talált vissza a gyülekezetbe, és azért lett neki is találkozása a Feltámadottal, mert egy Urának örvendező, őt egyáltalán nem minősítő közösség veszi körül, akik nem tesznek mást, mint megosztják vele örömüket. Mert ez a közösség már tudja: Tamásnak is akkor lesz öröme, akkor lesz találkozása az Úrral, ha visszatér abba a közösségbe, ahol Jézus ígérete szerint meg akar jelenni.

3. A gyülekezet éppen így, ezen az úton válik gyógyító közösségé. A XXI. század emberének Isten ezt a húsvéti ajándékot szánja: a gyógyító közösség kegyelmi eszközét. Mert a mai kor emberének a magány, a totális elszigetelődés, kapcsolatainak gyengülése, vagy egyenesen megszűnése nyomorítja meg, teszi végérvényesen tönkre. Isten egyetlen eszközzel akar segíteni az így megnyomorodott emberen: a Feltámadott Úrral találkozott, és Urával együtt élő közösség, gyülekezet ajándékával. Keresztyén testvéreim! Velünk soroksári Krisztus-követőkkel akarja gyógyítani ma is a bezárkózás és az elszigetelődés átkát az Örökkévaló Isten. Így legyen minden soroksári testvéremé a Húsvét öröme: találkozás a Feltámadottal, és gyógyító közösség az anyaszentegyházban, Ámen!

Kiss Péter, református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 393, összesen: 1678607

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége