Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Adventre várva...

Az elmúlt szombaton hittanos gyermekeinkkel és gyülekezeti testvéreinkkel közösen készítettünk ádventi koszorút. Kompán Julianna lelkipásztor testvérem egy rövid előadással kezdte, amelyben ismertette az ádventi koszorú történetét. Az első koszorút a hagyomány szerint Wichern János Henrik, német evangélikus lelkész, a belmisszió atyja készítette 1839-ben. Azt is megtudtuk, hogy eleinte nem négy, hanem huszonnyolc gyertya égett a koszorún. A fenyő, mint örökzöld növény, Isten örökkévalóságára utal, a gyertyák pedig Jézus Krisztusra, aki a világ világossága (Jn. 8,12). Az előadást követően a mintegy nyolcvan résztvevő nekilátott a munkának. Szebbnél szebb koszorúk készültek. A kisebbeknek Julika és a felnőttek segítettek. Nagy volt a testvérek buzgalma és még nagyobb az öröme, amikor elkészültek a munkával. Szeretetvendégséggel, jó hangulatú beszélgetéssel, végül a tanácsterem rendbetételével zárult az együttlétünk. Istené legyen a dicsőség ezért a szép szombat délutánért! Péterffy György

(A felvételeket Péterffy Piroska készítette!)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 591, összesen: 1678805

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége