Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az első órák Soroksáron

Egész napos megfeszített pakolás után 2011. június 20-án, este 18 órára érkezett meg a Kiss család, valamint az őket költöztető teherautó a Hősök terére. Megható volt látni az ott várakozó gyülekezeti tagokat, akik csodálatos ügyességgel és gyorsasággal pillanatok alatt lepakolták és a parókián helyükre is tették, esetleg össze is szerelték a legfontosabb bútordarabokat. Este nyolc óra tájban a lakásajtóban elénekeltük a 105. zsoltárt, majd lelkipásztorunk hálaadó imádsága következett. a lelkipásztor mindenkit aki csak segített szeretettel megvendégelt egy-egy pohár borral, Hatházi Attila és családja még egy kis harapnivalóról is gondoskodott. A fárasztó nap végén egy közös nagy beszélgetés jelentett felüdülést gyülekezeti tagoknak és a lelkipásztorcsaládnak is. Isten áldja meg a segítő kezek munkáját, hogy ez az este a közösen Isten országáért végzett állandó szolgálat kezdetét jelentse! SOLI DEO GLORIA! Legyen egyedül Istenné a dicsőség!

(a fotót ifj. Hatházi Attila készítete)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 129, összesen: 1702909

  • 2026. május 23., szombat

    A Bárka évente ezer gyermeknek nyújt életre szóló élményeket. Szakmai napot tartottak a Ráday Házban.
  • 2026. május 22., péntek

    A zenetörténet különösen érzékenyen reagált pünkösd ünnepére: a Lélek megjelenése sokszor nem a szövegben, hanem inkább a hangszínben, a lüktetésben é...
  • 2026. május 22., péntek

    Mielőtt a férjem a családunk tagja lett, nem ismerte a kapros-túrós lepényt, családunk egyik különösen is kedvelt finomságát. Ünnepi recept.
  • 2026. május 21., csütörtök

    Portálunk válogatásmagazinja, a Karakter pünkösdi lapszáma megérkezett a dunamelléki gyülekezetekbe. Ajánlónk.
  • 2026. május 20., szerda

    Találkozás, inspiráció, új lendület – első dunamelléki női találkozóját tartotta meg a Missziói Támogató Szolgálat családokért felelős ága.
  • 2026. május 20., szerda

    A mennybemenetel napján elhunyt Victor István lelkipásztorra, vallástanárra egy 2010-ben készült felvétellel emlékezünk.
  • 2026. május 18., hétfő

    Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday H...
  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...