Beszámolók napközis Bibliatáborról

Járom a zarándok útjait... ez az ének volt a Soroksári Református Gyülekezet napközis táborának a vezér éneke.  Június 29-től öt napon keresztül Viátor Sándor zarándok útját kísértük végig Kompán Zsoltné, Julika néni segítségével.
Családias légkörben telt el ez az öt nap.  A templom szinte valamennyi helyiségét birtokba vettük, valamint a Hősök terére is kimentünk a nap folyamán. Kicsik és nagyok teljesen belaktuk a templomot.  A legkisebbek, 3-4 éves gyerekek is érdeklődve figyelték a történetet, a fiatalok játékát. Örömmel énekelt mindenki a zarándokról, Istenről, a tiszta szívről.
Reggel fél 9 órakor a templomban énekléssel kezdtünk. Egy-egy ének alatt megmozgattuk magunkat, elmutattuk, eljátszottuk az éneket. Meghallgattuk a kerettörténetet Viátor Sándor útjáról.
A hét témája egy zarándok, Viátor Sándor útja volt.  A téma alapja pedig Bunyan János: A zarándok útja című könyve. Ez a könyv a Biblia után a legelterjedtebb könyv a világon. Szerzője eredetileg bádogos mester volt, a könyvet pedig fogságban írta. A zarándok elindul a romlás városától, hogy eljusson a mennyek országába. Elindul terhekkel, bűnökkel. Az út nem könnyű, hiszen keresztül kell menni a döntés kapuján, a keresztnél le lehet tenni a terheket, majd a cél a mennyek  országa.
Bibliai tanítást is hallhattunk a történetbe ágyazva, majd megtanultuk a napi aranymondást.  A történetet színesítette nemcsak a játék, hanem díszlet, képek, eszközök, jelmezek.  Az aranymondás alatt az asszonyok már készítették a tízórait. 11 órakor következett a csoportbeszélgetés 3 csoportban, témához kapcsolódóan utána pedig a kézműves foglalkozás.

A déli harangszó már a téren ért bennünket, hiszen itt voltak a sorversenyek. Két csoport mérte össze erejét. Jó volt látni, ahogy a tizenévesek, az óvodások együtt, egymásra figyelve, egy csapatként versenyeznek. A napot a templomban zártuk déltől fél egyig, amikor a napi téma lényege volt kiemelve egy áhítat keretében. Ezután következett a versenyek értékelése, jutalmazás, majd egy kis útravaló a gyermekeknek és búcsúzás.
A napközis tábort több hét, hónap előkészülete, imádsága előzte meg.  Beszélgettünk, imádkoztunk ezért a hétért, de ugyanakkor többen segítettek a gyermekeknek hátizsákot varrni, köveket szedni.
Hiszen a hátizsákban cipelt köveket, terheket kortól függetlenül mindenki leteheti a keresztnél. Ez jelképesen meg is történt, amikor bűnöket, köveket tettünk le, tettek le a gyermekek a keresztnél.
Egyedül Istené a dicsőség azokért a lelki ajándékokért, amit mindannyian kaphattunk ezen a héten. Reméljük, jövőre is együtt lehetünk  a nyári napközis táborban.

k-j.

Fotó: Szabó László gondnok

2015. - NYÁRI BIBLIATÁBOR

Gondolataim a táborról.

„A templomban rosszat nem tanultok, menjünk" - mondta megboldogult nagypapánk.

Bizony nem.

Örömmel jeleztem részvételünket a táborba. Akkor még nem tudtam, hogy valójában milyen is lesz a meghirdetett utazás. Azt sejtettem, hogy kirándulunk, hegyet mászunk, sétálunk, várost is nézünk, és sok más izgalmas, tanulságos élményben lesz részünk. Azt azonban, hogy egy ilyen csodás utunk lesz, én sem gondoltam. Álomszerű volt, mint a mesében.

Sok-sok bölcsességet hallottunk, tanulhattunk. Felnőttek is, gyermekek is. És közben jártuk a keskeny, sokszor rögös, nehézségekkel, buktatókkal, kísértésekkel teli utat. Csakúgy, mint az életben, a mindennapjainkban. De nem tértünk le a kijelölt útról. Éreztük, mindannyian éreztük, hogy Valaki fogja a kezünket, mutatja az irányt. Vezet. A helyes úton, a fény felé.

Nem volt hangoskodás, irigykedés, képmutatás, de volt elcsendesedés, segítő kéz, és volt őszinte szó. Volt bizalom egymás iránt.

Mi felnőttek erőt meríthettünk és vihetjük a jó hírt, a gyermekeink pedig kis lámpásokként világíthatnak majd a holnapokban. Ők is érezhették, hogy Ki az, aki soha el nem engedi a kezüket. Ki az, aki irányt mutat a tiszta szívűeknek, Ki lehet az „út, az igazság és az élet".

Csodásan éreztük magunkat az első, Soroksár-ófalu Református Gyülekezetében szervezett táborban.

Álom volt, vagy valóság? Mondhatom: egy valóra vált álom. 2015-ben, a Hősök-tere 11-ben. Nem más országban, nem más földrészen, nem a tengerparton. Óvodás és iskolás gyermekek, felnőttek részvételével, így együtt. A templomunkban, testvéri közösségben. Mosolygós szemek, sugárzó arcok, figyelő tekintetek. Tisztelettudó ifjúság, segítőkész felnőttek. Gitárszó melletti éneklés, játék és tanulás, rend és békesség. És őszinte szeretet.

Ilyen is van ebben a zajos világban? Igen, van. Mi tapasztaltuk.

Áldás ott van, ahol megértés, egyetértés, ahol összhang van. A mi táborunk áldásos volt.

Miközben köszönetet mondunk Mindenkinek, aki a tábor megvalósításában munkálkodott, hálát adunk a mi Urunknak, Istenünknek, hisz egyedül Övé a dicsőség!

Jó lenne, ha mind többen és többen élhetnék meg azt, amit mi, akik táboroztunk.

Az a reménységem, hogy lesz folytatása.

Budapest, 2015. július 5.  Dr. Bajuszné Veigli Katalin

Fotó: Szabó László gondnok