Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Csengőszó II.évf.2.szám

"A Halál és Feltámadás titka" címmel jelent meg Dragán György lelkész írása a húsvétról. Napjaink legidőszerűbb témája az iskolai hitoktatás elindulása, és az arra való felkészülés. Előző számunkban már vezércikkben foglalkoztunk vele, de fontossága miatt a mostani lapszámban is lehet olvasni róla Kiss Péter lelkészünk tollából.
Osváth Zoltán kántor a gyülekezetünk zenei életéről, és az énekkar nagypénteki fellépéséről ír, miként Ő emlékezett meg Albert Schweitzerről is.
Hatházi Attila a Honismereti Kör vezetője számol be két megtörtént és egy tavaszra tervezett programról.
Szabó László a böjti evangelizáció alkalmait elevenítette fel, illetve több, az előző lapszám óta történt rendezvényről számolt be azoknak, akik nem tudtak az eseményekre eljönni.
Női Körünk nagyon készül a tavasz ünnepeire, erről írtak közösen néhány örömteli gondolatot.
De olvasható több leendő esemény időpontja, témája; belenézhetünk az Anyakönyvbe, versben is gyönyörködhetünk, és sok-sok kép is színesíti a lapot. 
Kérjük testvéreinket, hogy olvassák, terjesszék a Csengőszót!
Ide kattintva megnézhető az újság lapozható, színes példánya.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 32, összesen: 1783983

  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.
  • 2026. október 06., kedd

    Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be:...
  • 2026. október 05., hétfő

    Már hivatalos dunamelléki püspökjelöltekként válaszolhattak a kérdésekre Lovas András és Nyilas Zoltán a Ráday Gyülekezeti napon, Kecskeméten.