Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Dr. Molnár Róbert előadása

November 24.-én délután a Soroksári Református Gyülekezet szervezésében Dr. Molnár Róbert Kübekháza polgármestere tartott előadást, „A hívő ember szerepe a közéletben" címmel. Nagyon érdekes, megindító és felettébb elgondolkodtató volt polgármester Úr hitvallását, bizonyságtételét hallgatni. Elmondta: több mint tíz éven keresztül volt országgyűlési képviselő, többek között az Országgyűlés Jegyzője, és hogy miként vált belőle haraggal, daccal, gyűlölködéssel teli ezekkel a hívő emberhez nem méltó érzelmekkel együtt élő ezektől nagymértékben függő lény, és hogyan változott meg az élete mikor felismerte a helyes utat. Házasságát Isten irgalmába kapaszkodva, romjaiból felépítve ma boldog párt alkotnak  feleségével, és három gyermeküket nevelik teljes harmóniában. Az sem mellékes, hogy a Krisztus Urunk útmutatása alapján önmagát akár naponta alázatra, és önmegtartóztatásra  késztetve  fogyott 70 kg-ot. Elmondható, hogy más emberré vált külsőleg és belsőleg egyaránt! Bizonyságtételében igen nagy hangsúlyt kapott az alázat fontossága, a felebaráti szeretet hiányának felismerése majd pótlása akár a közéletben is. Addig, amíg a gyűlölködés, a másik embertársunk legyőzése a cél nem képzelhető el a REND szeretett hazánkban- mondta. Kiemelt felelősségünk, nekünk keresztyén embereknek a példamutatás akár a közéletben is - hangsúlyozta.

Templomunk -hála legyen érte Istennek- megtelt erre a délutánra, látva több környező és távolabbi kerületből, településről érkezőt a szervezők megnyugodtak, hogy a békesség szavával is lehet még tömegeket mozgatni nem csak a gyűlölettel! Dr. Molnár Róbert szolgálata végeztével a gyülekezet közösségében válaszolt a felmerülő kérdésekre majd dedikálta a már megvásárolt és ott a helyszínen  is megvehető könyveit, publikációit!

Ha mást nem sikerült elérnünk ezen a délutánon csak azt, hogy többen elgondolkodjunk  a krisztusi szeretet erejében, ezáltal az egymáshoz fűződő kapcsolataink helyességében vetett bizalomban, akkor többet tettünk, mint reméltük !

Tisztelt Polgármester úr, kedves Robi! Köszönjük Neked, hogy megpróbálod felnyitni a szemünket, hogy rávilágítasz az egyetlen helyes krisztusi útra, hogy saját magad példáin át, hívsz minket Urunk szavával az áldozatra és szeretetre. Kívánjuk, hogy még sokáig erőben, egészségben folytathasd önmagad vállalásaként ezt a munkát Isten dicsőségére, és a felebarát üdvösségére, hogy mindazokat sikerüljön meggyőznöd az általad képviseltekről, akiket elhív magának az Úr!

Köszönettel a Presbitérium nevében:

Bese Ferenc

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 64, összesen: 1646500

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.