Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy szív - egy lélek!

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának...halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait." Apostolok Cselekedetei 2. rész, 1. és 11. versek

Talán éppen azért üresedtek meg annyira az ünnepeink, mert azt gondoljuk a mi ajándékainktól, a mi ajándékozásunktól lesz értékes, tartalmas és emlékezetes, teljes egy-egy jeles alkalma az esztendőnek. Ott rontottuk el, hogy vakokká lettünk arra, hogy Isten ajándékát lássuk meg az ünnepeinkben, és a hitünk lett tompává, hogy készek legyünk átvenni az Úrtól a nekünk elkészített lelki kincseket. A karácsony sem a feldíszített fenyőfától, vagy az egymásnak díszes dobozokban átnyújtott ajándékoktól lesz igazán ünneppé; húsvét sem a piros tojástól, a nyuszitól, a sonkától, a locsolóversektől, más népszokásoktól legyen emlékezetes, hanem azoktól a megfizethetetlen ajándékoktól, amiket Isten akar átnyújtani nekünk Krisztusban a Lélek által.
Pünkösd éppen ezért az emberek döntő többségének nem is ünnep, mert ilyenkor nem is adunk ajándékot egymásnak. Jó lenne a Szentlélek kitöltésének idején elfogadni, hogy igazi ünnepünk csak a Lélek által lehet. Először tőle kell megajándékozottnak lennünk, hogy még a hétköznapokban is átéljük a vele való együttlét örömét.
Milyen ajándékkal akar megtölteni minket Isten Lelke, aki nemcsak ajándékozó Isten, de Ő maga az ajándék?
A Lélek ajándéka:  az egység, az egy szív, egy lélek ajándéka, ahogy azt Kecskeméthy István bibliafordításában olvashatjuk. Milyen kegyelmes Isten, hogy tudja, éppen erre az ajándékra van szükségünk.  Hiszen  a XXI. század embere az atomkor embere.  Mi itt Magyarországon, Budapesten különösen is, egy atomjaira széteső környezetben, társadalmi közegben élünk.  Bár külsőképpen úgy látszik, mindtha mindent áthatnának a különböző egységtörekvések (pl. Európai Unió, különböző pártszövetségek, civil szerveződések), az ember még soha nem volt ennyire magányos, ennek döntő oka Pünkösd tagadása, az egységet elhozó, és megvalósítani képes Szentlélek elutasítása.
A Szentlélek ajándéka a soroksári gyülekezetnek, Budapest városának, minden keresztyén közösségnek: az egy szív, egy lélek ajándéka, ugyanúgy, ahogy az első Krisztus követő közösség számára is ezt tette igazi ünneppé Pünkösdöt. Ő hozta létre az igazi egységet szeretetben, és békességben a Krisztusban. Mi is sokfélék vagyunk, különböző háttérből érkeztünk, mégis lehetséges ez a pünkösdi egység.  Az első keresztyén gyülekezet egysége észrevehető volt két dologban: egyek voltak az Isten dicsőítésében és az imádkozásban.
A Lélek ajándékát mindig céllal kapja az egységre jutott gyülekezet: az egyház szolgálatra, a közösség hasznára, és javára kapja a Lélek ajándékát.  A Lélek által lesz képessé és alkalmassá gyülekezetünk, hogy betölthessük hivatásunkat: Krisztus kegyelme áradjon rajtunk keresztül városunkban, e sóvárgó világba. Pünkösd csodája ma is csak a Lélek által válik lehetőséggé, hogy beszéljük, megéljük Isten nagyságos dolgait, s ezt ne csak mi értsük, hanem minden nép, mely még az egyházon kívül van, értse a „maga nyelvén",  gondolkodásmódja szerint, milyen hatalmas dolgot tett érte Isten.
Az egyház ma is átveheti Isten ajándékát, az Ő Lelkét, Akit azért kapunk, hogy szolgáljunk vele.  Szükségünk van tehát Lélek világosságára, hogy meglássuk, milyen ajándékot kaptunk személyesen az Úrtól, mert minket is vár a világ, mint a világosság gyermekeit. Szükségünk van a Lélekre, hogy megtaláljuk helyünket a gyülekezet különböző szolgálataiban, s így mi is alkalmassá lehetünk Isten nagyságos dolgainak hirdetésére. Adja meg az Örökkévaló mindannyiunknak az egy szívvel, lélekkel való dicsőítés és könyörgés ajándékát, mert akkor olyan közösséggé lehetünk, amin a pokol kapui sem vehetnek erőt. Ezen üzenetekkel, és a Szentlélek áradásának ajándékával kívánok minden soroksári testvéremnek Áldott Pünkösd Ünnepet! Így legyen, Ámen.

Kiss Péter, református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 2, összesen: 1760643

  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában
  • 2026. augusztus 20., csütörtök

    Életünk cipőjét azért hordjuk, hogy lábunk biztonságban legyen benne és szabadon mozoghassunk. Rajtunk múlik, kibújunk-e belőle, ha nem nyújt valódi b...
  • 2026. augusztus 19., szerda

    Új kenyér. A református hitvédelem válasza az állami ünnepre – az elvekből épült diplomáciai útvesztőből az evangélium csodája felé. Ha van.
  • 2026. augusztus 18., kedd

    „PÜSP-okok” címmel szervez beszélgetést a KRE-HTK a várhatóan jelölést kapó püspök- és főgondnokjelöltekkel.