Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egymás hite által épültünk

A közös éneklés öröme

Szívet-lelket melengető érzés még felidézni is a székelyudvarhelyi testvérgyülekezetünk küldöttségével - valójában kórusával - töltött hétvégét, nemhogy átélni azt. Ittlétük csúcspontja volt a közös Istentisztelet - hálaadás, éneklés, a testvér-gyülekezeti szövetség megerősítése. Ezen az Istentiszteleten a mi kórusunk is énekelt négy számot (Heinrich Schütz és Osváth Viktor műveit), majd izgalommal vártuk a Bethlen Gábor dalárda szolgálatát.

Felemelő érzés volt hallgatni eme impozáns kórust. Nem csak a hang áradt belőlük, hanem éneklésükből a lelkiség, az Ige hangja is. Énekes szolgálatuk révén Halmos László, Heinrich Schütz, Ludwig van Beethoven, Ádám Jenő, Johann Steden műveit hallhattuk, majd nagy örömünkre a mi kórusunk is együtt énekelhette velük Kodály Zoltán Stabat Materét egy hálaadó magyar szöveggel. Végül műsorukat Kapi Gyula: Mi Atyánk c. kórusműve zárta.

Egyik kórus sem tudta megállni, hogy ne énekeljen még - a búcsúebéd asztalánál csendültek fel még énekek. Az útra-bocsátó búcsúének az „Óh, terjeszd ki Jézusom" kezdetű gyönyörű finn dallam Berkesi Sándor által írt feldolgozása volt.

 

Nagyon várjuk a legközelebbi találkozást - Székelyudvarhelyen!

 

Osváth Zoltán karnagy-kántor

A fényképeket Szabó Lszló gondnok úr készítette.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 643, összesen: 1703968

  • 2026. május 23., szombat

    Azért adatott a Szentlélek, hogy Jézus Krisztus élete láthatóvá váljon bennünk és mások számára közvetítse Isten kegyelmét.
  • 2026. május 23., szombat

    A Bárka évente ezer gyermeknek nyújt életre szóló élményeket. Szakmai napot tartottak a Ráday Házban.
  • 2026. május 22., péntek

    A zenetörténet különösen érzékenyen reagált pünkösd ünnepére: a Lélek megjelenése sokszor nem a szövegben, hanem inkább a hangszínben, a lüktetésben é...
  • 2026. május 22., péntek

    Mielőtt a férjem a családunk tagja lett, nem ismerte a kapros-túrós lepényt, családunk egyik különösen is kedvelt finomságát. Ünnepi recept.
  • 2026. május 21., csütörtök

    Portálunk válogatásmagazinja, a Karakter pünkösdi lapszáma megérkezett a dunamelléki gyülekezetekbe. Ajánlónk.
  • 2026. május 20., szerda

    Találkozás, inspiráció, új lendület – első dunamelléki női találkozóját tartotta meg a Missziói Támogató Szolgálat családokért felelős ága.
  • 2026. május 20., szerda

    A mennybemenetel napján elhunyt Victor István lelkipásztorra, vallástanárra egy 2010-ben készült felvétellel emlékezünk.
  • 2026. május 18., hétfő

    Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday H...
  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.