Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Első beszámoló az ifik táboráról

Július 2-5. között négy napon át Dömsödön tartotta ez évi nyári táborát a Soroksári Református Gyülekezet. Immáron ez a harmadik esztendő, hogy a soroksári református fiatalok lelkipásztorukkal, Kiss Péterrel együtt a Szentírás tanulmányozásában egyre mélyebben szeretnék átélni Isten szeretetét. Idén már tíz fiatal tartott ifjú lelkipásztorukkal, hogy ezen a nyáron Jézus Krisztus személyének megismerésében erősödhessenek hitükben. Ahányan voltunk annyiféle élménnyel, érzésekkel lehettünk gazdagabbak. Az alábbiakban az első beszámolót tesszük közzé kedves látogatóink számára.

Kiss Péter lelkipásztor

Jézus Krisztusról hirtelen sok minden juthat eszünkbe.
Talán az egyik leggyakoribb kép ami előttünk van, amikor keresztre van feszítve.
A kereszt önmagában nem csak fából van.
Kizárólagosan a kereszt tud minket megmenteni a kárhozattól, ez az üdvösség útja. Bűntől való szabadulás, betegség elhagyása, kitárom szívem Jézus Krisztusnak. De ha imádkozom és olvasom az ő igéjét, megtartom parancsolatait és nem múlik a betegségem, akkor is bíznom és hinnem kell. Hiszen amit tesz okkal teszi velünk. Lehet betegségünk megmarad, de fájdalmainkat enyhíti.
Gondoljunk bele mi mit tettünk érte?
Mi mire lennénk hajlandók érte?
Ha egy embernek választania kell, hogy a feleségét tartsák életben, vagy az újszülött gyermekét. Nagy kérdés, azt hiszem senki sem tudna jól választani. De nem is kell, nincs jó vagy rossz bűn. A bűn egyforma, ha valamit elkövetünk azért fizetnünk kell. Erről szól a kereszt áldozatot hozni mások bűneiért..
Istennek az a teljes és tökéletes terve, hogy helyreállítsa az emberekkel a kapcsolatát. Mivel mi eredendően ,,Bűnösök "vagyunk.
Nem lehetünk Isten közelében, közöttünk szakadék van, amit csak Jézus Krisztus hidalhat át.
Jézus Krisztus az út Istenhez.
Van út Istenhez, de nem egy ösvény vezet oda.
Jézus Krisztus vezetése nélkül elveszett bárányok lennénk.
De Ő nem csak vezet, gyógyít, közösségben van velem, tanít igéje által.

Milyen fájdalmas és dicsőséges lehetett Istennek ,hogy az ő egyszülött fiát adta érettünk, hogy aki hisz ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Hanga Mercédesz

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 44, összesen: 1797929

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.