Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Énekkarunk életéből

Kedves Testvérek!

Idén ősszel még nem énekeltünk saját templomunkban, gyülekezetünkben. Ennek az az oka, hogy ezt az időt felkészüléssel töltöttük az Adventi-Karácsonyi időszakra. Emellett időnket az is lekötötte,  hogy végre egy év kihagyás után ismét részt vehessünk a Budapest-Déli Egyházmegye Kórustalálkozóján. Ez azért is különös öröm számunkra, mert tavaly - főleg egészségi okok miatt - ebben az időszakban nem voltunk olyan létszámban, amellyel biztonsággal lehetett volna vállalni a szolgálatot. A kórustalálkozó november 29-én került megrendezésre a Budapest-Nagyvárad téri református templomban. Az Adventi időszakban az adventi koszorú ökumenikus gyertyagyújtásakor éneklünk a katolikus templom előtt. Karácsonykor pedig december 25-én,  ünnep első napján szolgálunk gyülekezetünkben az ünnepi istentisztelet alkalmával. Ekkor két új éneket is hallhatnak a kedves testvérek. Mindenkinek hitbéli, szeretetteljes várakozást, készülődés kívánunk erre az időszakra!

Osváth Zoltán, kántor-karnagy

A fényképet Szabó László gondnok úr készítette.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 186, összesen: 1639596