Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Eredményes fotópályázat

A kiállítást Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. Köszöntőt mond Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos és Eifert János fotóművész, aki rövid tárlatvezetésén mutatta be a díjazott és kiválasztott felvételeket.

A kiállítás megtekinthető 2016. november 9-ig, naponta 9-17 óra között a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban. (H-9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.)

Sokszínű programsorozat előzi meg a Luther Márton által 1517-ben elindított reformáció 500.évfordulóját, mely 2017-ben esedékes. A programokat a Reformáció Emlékbizottság gondozza, céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy miként teremtett a reformáció új kezdetet Európában és Magyarországon, és miként tud az általa érintett területeken - a kultúrától a gazdaságig - ma is a megújulás lendületével hatni. Ezért hangzik így az emlékév szlogenje: „a megújulás lendülete".

Az azonos címmel nyíló kiállításon a Reformáció Emlékbizottság által kiírt fotópályázatok legjobb alkotásait láthatják az érdeklődők. A bizottság két alkalommal írt ki fotópályázatot, a cél mindkét esetben az volt, hogy a pályázók mai módon, képi eszközökkel jelenítsék meg a reformáció értékeit. A 2015 őszén és a 2016 tavaszán lezajlott pályázatok díjnyertes fotóiból és a további értékes alkotásaiból látható vándorkiállítás első állomása a magyarországi reformáció egyik bölcsője: Sopron.
Hafenscher Károly ismertette: a Reformáció Emlékbizottság két alkalommal, 2015 őszén és 2016 tavaszán írt ki fotópályázatot. Az alkotók három kategóriában, tájképpel, csendélettel és portréval fogalmazhatták meg a reformáció örökségét, mondanivalóját. A pályázat és a kiállítás címe A megújulás lendülete. Ez a szlogenje a bizottság munkájának is, hiszen a Reformáció Emlékbizottság és a kiállítás célja is az, hogy a 2017-es emlékévében - túl az egyházi megemlékezéseken - a szélesebb közönségnek is bemutassa az ötszáz éves reformációt, amelynek alapvonása, hogy miközben őrzi örökségét, mindig újat is akar.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a pályázatokra beérkezett csaknem kétszáz alkotásból a bírálóbizottság elnöke, Eifert János fotóművész válogatta ki azt a negyven képet, amely a kiállításon szerepel.

A fényképek között vannak dokumentarista alkotások, egy-egy templomot, régi, a reformációhoz vagy a vallásgyakorláshoz köthető tárgyat bemutató képek, de mindhárom kategóriában születtek olyan alkotások is, amelyek egyszerre akarják láttatni a múltat és a jelent. Ilyen például az a fotó, amelyen egy régi biblia látszik, amelyből a ma használatos kis színes jelzők lógnak ki, vagy a modern, poszterekkel tarkított szoba, amelyben egy fiatal a takaró alá bújva olvassa a szentírást.

Egy-egy fotón a humor is megjelenik, mint például az út széli kő kereszt előtt elsuhanó, csak árnyképként látszódó autó képén, amelynek címe: Krisztus előtt kétszázzal - mondta.

Hafenscher Károly hozzátette: a kiállítás Sopronból Nagykanizsára utazik, azt követően pedig igyekeznek majd eleget tenni a meghívásoknak, így a reformáció emlékévében a tervek szerint más-más városokban de folyamatosan látható lesz a kiállítás.

(-x-)

A díjnyertes kép és elkészülésének körülményei itt látható, olvasható!

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 110, összesen: 1786846

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...