Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hittanosok kirándulása Ócsára

2014. október 11.-én, egy nyáriasan verőfényes őszi napon a soroksári református gyülekezet Ócsára szervezett autós kirándulást.

Reggel 9- kor indult az autókonvoj. Első úti cél a XIII. században román stílusban épült bazilika volt. Érdeklődve hallgattuk a templom történetének előadását. A premontreiek kolostorépítését, a törökök rombolását és mecsetként való használatát, a Mária Terézia által évszázados helybéli ellentétet eldöntő határozatot, miszerint ne a katolikusoké legyen a szentély, hanem az azt felújító és így megérdemlő reformátusoké.

Az időközben gótikus építészeti stílusjegyeket felvett templomban mára kései barokk elemek is kerültek a szószék kialakításával, illetve a csodálatos, több száz éves orgona díszítésével. Hála Istennek a XX. század borzalmai meghagyták a monumentális épületet, a szovjet katonák a II. világháború alatt például szerelőüzemként használták.

Még a rendszerváltás előtt, 1986-ban elkezdték a műemlék legutolsó és legalaposabb restaurálását.

A történelmi időkben való utazgatás nem ért véget, hiszen a templom tőszomszédságába hangulatos tájház épületegyüttest (folklór múzeumot, istállót, melegedőt, viselet kiállítást, zöldpont irodát) csodálhattunk meg.

Utunk az ócsai láperdőbe vezetett, a Selyem-rétre, ahol a gyerekek szabadon szaladgálhattak, játszhattak. Közös énekléssel, imádsággal és egy finom ebéddel adtunk hálát Istennek.

A délelőtt szerzett ismeretekből a gyerekek csoportjai vetélkedőn bizonyították, hogy szinte mindent megértettek. Köszönjük ezt a lelket feltöltő, szúnyogfelhőt is feledtető, tartalmas napot!

Nagy Sándor

Soroksár, 2014. október 13.

A fényképeket: Markó Mónika készítette.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 288, összesen: 1786439

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...