Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jöjj lelkesítő, jöjj Égi erő

Az ökumenikus evangélizációs esték után szombaton délután ismét megtelt a Galambos terem gyermekekkel és felnőttekkel. A családi délutánra több olyan család is érkezett, akik még nem jártak ilyen alkalmon, de örömmel vettek részt már az éneklésben is.

Nem volt egyszerű dolog a gyermekeknek kitalálni, hogy melyik ünnephez vagyunk a legközelebb, hiszen a kicsik közül sokan még az ünnep nevét sem hallották régebben, hogy áldozócsütörtök. De aztán kiderült, hogy ez Jézus mennybemenetelének ünnepe, amely húsvét után negyven nappal történt. Az egyszerű képek segítették jobban megérteni az áldozócsütörtök lényegét és a pünkösdét is, amely a Szentlélek kitöltetésének ünnepe.

A tanítás után jól esett a kicsiknek, hogy átmentünk a gyermekek termébe, ahol először egy kicsi színező könyvet készített mindenki az ünnepről majd egy legyezőszárnyú galambot. Öröm volt látni a kicsiket, ahogyan reptették a madaraikat. A kézműveskedés után a gyülekezet által készített pogácsáknak is nagy keletje volt.

Hálát adunk Istennek, hogy gyermekek és idősebbek együtt örvendezhettek a gyülekezetben és várjuk a nyári tábort, amikor hasonló örömökben lehet majd részünk.

Kompán Zsoltné, Julika néni lelkipásztor

Május 16-án szombat délután megtelt a Galambos-terem a Soroksári Református Gyülekezetben. Gyermekek érkeztek szüleikkel, hogy együtt töltsenek egy délutánt pünkösd ünnepe előtt.
Az előzőleg szórólapokon meghirdetett 4 órakor el is kezdtük az alkalmat. A kicsit késve érkezőknek szinte már alig akadt hely, székekkel pótoltuk a helyeket.
15 gyermek kezdte imádsággal, énektanulással az alkalmat. Gitáros énekekkel hangolódtunk a bibliai történetekre, amelyek áldozócsütörtök és pünkösd ünnepéhez kapcsolódtak. Az óvodás korosztály az első sorokban foglalt helyek, kicsit mocorogva, de később figyelemmel kísérték Kompán Zsoltné, Julika néni bibliai történetét a pünkösdi ünnepkörről. A hittanos gyermekek lelkesen énekeltek, hiszen a hittanórákról már jól ismert énekek voltak a kiosztott lapokon. A történet meghallgatása és az imádság után együtt átmentünk az ifjúsági terembe, ahol kétfajta kézműves foglalkozás volt. Először egy színezős kis könyvecskét lehetett elkészíteni Jézus mennybemeneteléről, majd egy galambot papírból kivágni és felfűzni a pünkösdhöz kapcsolódóan. A kisterem megtelt gyermekekkel, itt is pótolni kellett a székeket, hogy mindenkinek jusson hely.
A kézműveskedés után kicsit megéhezve nekiláttunk elfogyasztani a pogácsát, a kekszet, amit gyülekezeti tagok készítettek, hoztak.
Istené a dicsőség az együtt töltött délutánért. Köszönet azoknak, akik segítettek szolgálatukkal, hogy ez az alkalom megvalósuljon.

Kiss Katalin, Kati néni lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 459, összesen: 1714128

  • 2026. június 10., szerda

    Beiktatták szolgálatába Szász Zoltánt, a Torbágyi Református Egyházközség lelkipásztorát.
  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...