Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jól éreztük magunkat

Hangulatos kirándulás a Honismereti Körrel!

"Fél 10-kor gyülekezett a kis csapat január 24-e reggelén, csodálatos napsütésben a II. kerületi Szemlőhegyi barlang bejáratánál. Egy rövid áhítattal kezdtük az együttlétet, amelyet Péterffy György, beosztott lelkész tartott. Arról beszélt, hogy Jézus szavára figyeljünk oda és hagyjuk, hogy hasson életünkre, ne féljünk az ilyen jellegű változtatásoktól.beszámolóEzután megvettük a jegyeket és bementünk a barlangba. Kiépített útvonalon kényelmesen tudtunk sétálni a hegy gyomrában, még egy viszonylag nagyméretű babakocsival való közlekedés sem jelentett semmi gondot. Egy hölgy vezetett minket és minden nagyobb teremnél mesélt arról, hogy a helyiséget hogyan fedezték fel ill. felhívta a figyelmünket az érdekes cseppkő-képződményekre. Nagyon kalandos volt, ahogy a zegzugos utacska haladt a nagy sziklák között, melyek meglepetésszerűen kitágították ill., összeszűkítették a teret. A helyiségek ki voltak világítva, fényképezni még így is nehezen lehetett, de az ilyen jellegű élményt nehéz egy fotón visszaadni. A levegő jótékony hatású, párás, még a víz is csöpögött sok helyen. Ebben a barlangban barlangterápián is részt lehet venni, ezért szigorúan be kellett tartani bizonyos szabályokat: például nem szabadott enni. Itt egy hotelt is ki akartak alaktani a barlang közelében, ahol a bentlakó vendégek akár lifttel is lemehettek volna a barlangba. A liftakna el is készült, de végül nem lett "lakója", mert a hotel, mégsem készült el, de az aknát felhasználják mászógyakorlatokhoz. Ha jól tudom talán 40 percet töltöttünk lent, majd feljöttünk a felszínre, és fél órás sétával átértünk a Pálvölgyi cseppkőbarlanghoz, ahova szintén leereszkedett a csapat.  Itt Dragán György lelkipásztor tartott áhítatot.
"A nap csodálatosan sütött, az ég kék volt, és a környék is gyönyörű. Botinak -kisfiunknak- is nagyon tetszett. Ezután a csapat egy része még egy kis felszíni túrát is tett a közeli helyeken, bizonyára ott is szép élményekben lehetett részük.
Bár kicsit féltem, hogy rossz lesz az idő, mint a hét közepén, de azért nem aggódtam, mert a barlangban mindig ugyanolyan a hőmérséklet. De hogy ilyen csodálatos idő volt, azt Isten külön ajándékának tekinthették a vállalkozó kedvűeknek. Gondolom, mindenki szép élményekkel gazdagodva térhetett haza!"

(090127-Péterffy Piroska)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 667, összesen: 1796210

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...