Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Konfirmáció - 2013

Fiataljaink 2012 öszén kezdte meg a felkészülését erre az un. konfirmációs vizsgára. Nyolc hónap elteltével most 11 fiatal készül vallást tenni hitéről.

A konfirmáció célja - miként azt Kiss Péter nagytiszteletű úr hangsúlyozta - nem egy ismeretanyag továbbadása. Nem azért vagytak együtt, hogy a nyolc hónap alatt hallottakat, kisebb-nagyobb sikerrel visszaadják. A konfirmáció ennél sokkal több az egyház és a mi gyülekezetünk  hite és meggyőződése szerint. A konfirmációban egy gyülekezet arra törekszik, hogy a fiataljait közösségbe hívja, hogy egy már működő közösségbe befogadja, a szolgáló közösség tagjává tegye és nyilvánítsa Őket.

Fiataljaink nem csak a konfirmációra való felkészülésben vettek részt, de jelen voltak a vasárnapi istentiszteleteken is, sőt, már a szolgáló közösség tagjaivá is váltak az által, hogy versekkel, énekekkel, bizonyságot tettek hitükről Soroksár szerte. Amikor arra szükség volt.
Ez a cél a konfirmációval! És az, hogy ebbe a szolgáló közösségbe továbbra is megmaradjanak - emelte ki lelkipásztorunk.

A felkészülés Szabó Sándor: Megtaláltuk a Messiást című konfirmációs olvasókönyve alapján történt, melynek főbb témakörei: a Biblia, a Szentháromság, a hitvallásaink, az egyházunk  és a Tízparancsolat.

Áldozócsütörtökön a gyülekezet érdeklődő tagjai előtt megtartott vizsgán valamennyien bizonyságot tettek felkészültségükről, így Pünkösd második napján mindnyájan vallást tehetnek hitükről, és életükben először Úrvacsoráznak is.

Erre a szép, ünnepi alkalomra hívjuk valamennyi gyülekezeti tagunkat, családtagokat, rokonokat és ismerősöket 20-án, hétfőn, a fél 10-kor kezdődő istentiszteletre.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 64, összesen: 1646500

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.