Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkipásztorunk köszöntője Székelyudvarhelyre

Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegeletkő maga Jézus Krisztus"

Efézusi levél 2.rész, 20. vers.

Kedves Ünneplő, Hálaadó Gyülekezet!

Krisztusban kedves testvéreim!

Nagy örvendezéssel és hálaadással a szívemben küldöm köszöntésemet evvel az igeverssel családom, a Budapest-Soroksári Református Egyházközség Presbitériuma, és gyülekezetünk minden tagja nevében abból a jeles alkalomból, hogy szeretett testvérgyülekezetünk immáron fiatal felnőtt korba lépett. Akik már megtehetik koruknál fogva, azok mindannyian emlékeznek még arra a boldogságra, azokra az örömökre, amit huszonévesen átélhettek személyes életükben.

Ilyen nagy öröm nekünk, hogy most gyülekezetetek megalakulásának 25. és a templom építésének 20. évfordulóján hálaadásotokban Veletek együtt örvendhetünk. Hiszen a legszebb korban van, a legszebb korát éli most a ti közösségetek. Istennek legyen hála, elég nagyok letettek, felnőtt 25 esztendő alatt egy élő, egy erős közösség! Legyen áldott az Örökkévaló Isten neve! Legyen áldott a templom- és gyülekezetépítő lelkészházaspárért, presbitériumáért, és minden áldozatot vállalni kész keresztyén testvérünkért!

Hálás szívvel örvendünk ünnepetekben, hogy ilyen szép korba léptetek! Ti most nem csupán a múltért lehettek nagyon hálásak, amelyben már annyiszor megélhettétek Istenünk áldását, de a jövőre is bizakodással, reménységgel tekinthettek. Hiszen, mint minden huszonéves előtt ott van még az élet, úgy ti is a legszebb korban vagytok: egy fiatal közösség mindig nagyon nagy növekedés ígéretét hordozza. Mi avval kívánunk áldást hálaadásotokra, hogy kérjük Isten Lelkétől: úgy áldja meg a huszonéves Bethlen negyedi gyülekezet további lelki-fizikai építkezéseit az alap Jézus Krisztus által, hogy minden tagja örvendezve lássa meg, tapasztalja meg a közösség egészséges növekedését, gyarapodását a hit útján járva!

Imádságos, örvendező szívvel kívánok Istentől gazdag áldást ünneplésetekre, és kérem az Örökkévalót, hogy készítse el számunkra júliusi találkozásunkat, ahol már személyesen lehetünk együtt és örvendezhetünk Veletek az Úr Jézus Krisztusban!

Testvéri köszöntéssel minden soroksári református nevében:

Kiss Péter lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 387, összesen: 1678601

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége