Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megválasztottuk tisztségviselőinket

Péterffy György, gyülekezetünk beosztott lelkipásztora szolgált azon az istentiszteleten, amelynek végeztével közgyűlésként folytatta a munkát a gyülekezet.

Kiss Péter lelkész, a jelölő bizottság elnöke ismertette a választás törvényi előírásait. Bemutatta az elkészült, sorszámozott, lepecsételt szavazólapokat, bejelentette a szavazóurna megvizsgálását, és lezárását, majd a bizottság többi tgjával együtt kezdetét vette a szavazás.

Szavazó lapot az a testvérünk kaphatott, aki a választói névjegyzékben szerepelt, és azt aláírta. Az átvett szavazólappal félrehúzódtak a gyülekezet tagjai, vagy bementek a kis gyülekezeti teremben, ahol zavaró körülmények nélkül tölthette ki a saját szavazólapját, majd vissza a templomban elhelyezett urnához, s abba beledobta a szavazatát. Az urna mellett a bizottság egy tagja segédkezett.

Viszonylag rövid idő elteltével minden szavazatra jogosult tagja leadta szavazólapját, amelyet a bizottság tagjai megszámoltak, megvizsgálták, hogy a szavazólap érvényes, vagy érvénytelen szavazatot tartalmaz.

Ismét Kiss Péter lelkész állt az Úr asztala mogott, és kihirdette az eredményt, miszerint a megjelent szavazók száma jóval meghaladta a választói névjegyzékben szereplők számának 10%-át, tehát a közgyűlés határozatképes.
A leadott szavazatok közül 5 volt érvénytelen, a többi szavazólapon a presbitérium javaslatát elfogadták a választók. A teljes lista, illetve a megválasztott tisztségviselők bemutatása ide kattintva olvasható.

Lelkipásztorunk ezt követően felhívta a figyelmet a fellebbezési lehetőségre, annak határidejére, s ismertette, hogy kiknek áll módjában a fellebezést benyújtani. Külön hangsúlyozta, hogy a fellebbezéseket ne az esperesi hivatalhoz, ne a püspöki hivatalhoz küldjék, mert ott érdemben nem tudnak vele foglalkozni. A fellebezéseket a gyülekezetnél kell leadni! Amennyiben fellebbezés nem érkezik, a jelen szavazás eredménye 15 nap elteltével jogerőre emelkedik, ezért a presbiteri eskütétel várható időpontja 2011. november 27.

(111108-szala)

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 45, összesen: 1680132

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.