Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tavasszal a legszebb!

Látogatás a Soroksári Botanikus Kertbe.

2009. május 9-én a gyülekezet Honismereti Köre ismét kilátogat a botanikus kertbe.

Találkozó: 8,40-kor a templomunk előtt (1239 Bp-Soroksár, Hősök tere 11). Onnan személygépkocsikkal, és a 166-os kékbusszal megyünk ki az arborétumba. (Ha sokan jönnek gépkocsival, lehet, hogy mindenki befér valakihez, s nem kell igénybe venni a BKV-t!)
virág
Program:
09,30-kor kezdődik, szakvezetővel kb. másfél óra alatt megnézzük a kertet.
Ezt követően Dragán György lelkipásztor rövid áhítatot tart.
12 óra körül közös szalonnasütést rendezünk, s meg is esszük, amit sütöttünk!
Ezt megelőzően és ezt követően különféle játékokon lehet részt venni (szellemi totó, kispályás foci, egyéb közösségi játékok).
A kerti program befejezése előtt ismét Dragán György lelkipásztor szolgál.
Hazaindulás 15 órától, természetesen, akik jól érzik magukat, zárásig maradhatnak.

Belépő: egységesen 300 Ft, szakmai vezetés 100-150 Ft/fő (létszámtól függő). Gyülekezetünk fiataljainak (keresettel nem rendelkező tanulók) belépőjét és szakmai vezetési díját a Honismereti Kör fizeti!
A programot közösen rendezzük a KŐOLAJTERV TRIAL turista csoportjával, akiknek rendezvényein az elmúlt időben többször részt vettünk.

Jelentkezni lehet:
Dragán György 06-30-360-74-42
Hatházi Attila 06-30-445-37-55
Szabó László 06-1-287-21-77, presbiter13@gmail.com

Jó időt, szép napot kíván
Hatházi Attila HK vezető

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 903, összesen: 1800409

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...